Rekordot döntött a Sziget, félmillióan jártak a fesztiválon

Még Libanonból és Elefántcsontpartról is érkeztek vendégek.

Ahogy azt Gerendai Károly főszervező már kedden este elmondta az MTI-nek, csúcsot hozott az idei Sziget és csaknem félmillió ember szórakozott egy héten át a fesztiválon. A szerdára megszületett végleges szám: 496 ezer fő vett részt a programsorozaton.

„Egyre kiegyenlítettebb a közönséglétszám a fesztiválnapokon. Míg korábban a hétvégén, vagy egy-egy nagyobb világsztár napján ugrott meg a tömeg és nagy volt az ingadozás a napok között, addig mostanra nagyjából folyamatosan egyenletes a látogatói létszám” - emelte ki a főszervező az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Idén mintegy kétszáz országából érkeztek Magyarország első számú turisztikai attrakciójára, Nigériától Vietnámig, Katartól Gibraltárig, a Marshall szigetektől Libanonig, Kínától az Elefántcsontpartig.

Mint írták, a zenei koncertek mellett nagy érdeklődés kísérte az egyéb programokat is. Volt futurisztikus járgányon utazó fúvós banda, utcán vonuló dobosok, Vándor Vurstli, a cirkusz sátorban az "akrobatikát és a fürdőkádat" kombináló Soap című előadásból egy ráadást is kikövetelt a közönség. A látványvilág részeként szemétből és lomból épült űrkomp, polipkarokat formázó Octopuff, a csillagképeket idéző Csillagos égbolt vagy a napfénytől óvó Chillagszemű juhász. A több tucatnyi installáció között volt árnyékot adó Kerekerdő az ArtZone-ban vagy esernyőkből épült Szerelem Pavilon. Az 1956-os emlékév keretében 100 méter hosszú, 450 négyzetméteres felületen kaptak helyet a forradalom mártírjai. Némely installációt a közönség tette teljessé, például a Before I Die falat.

Az utolsó napot idén is látványos EndShow zárta, a holland dj, Hardwell vezetésével, ötven lánggéppel, tizenhat konfetti- és szerpentingéppel, lézergépekkel, óriáslángokkal, száz darab színpadi csóvával és a színpadon 350 robotlámpával. A show végén a tűzijátékot 350-400 montázs alakította, a közönségnek húszezer világító rudat osztottak ki.

A tájékoztatás szerint a Sziget hét napján mintegy 2500 köbméter hulladék gyűlt össze, ennek 35 százalékát a Sziget Recycling program eredményeként hasznos anyagként szállították el. Mintegy tízezer ember vett részt különböző hulladékcsere akciókban, a teljes körű szelektív gyűjtés keretében száz köbméter üveget is sikerült elkülöníteni. A környezetbarát, lebomló tányérokból és evőeszközökből több mint 120 ezer darab fogyott a fesztiválon.

Az új, szigorított beléptetési rendszer visszatartó erejének következtében több mint a felére csökkent a kisebb bűncselekmények, sátorfosztogatások, lopások száma  - áll a szervezők közleményében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.