Rejtélyesen tűnnek el a tűzoltóvezetők

A hatvani tűzoltóparancsnok-helyettes után a gyöngyösi tűzoltóparancsnok is eltűnt; utóbbit életveszélyes állapotban Gyöngyöstarján határában találták meg – közölte a Heol.hu Heves megyei hírportál csütörtökön.

Soltész Bálint az ügy kapcsán annyit mondott az MTI-nek, a rendőrségen kedden jelentették be egy 45 éves gyöngyöstarjáni férfi eltűnését, akit még aznap este megtalálták a község határában.

A férfi orvosi ellátásra szorult, ezért a rendőrök kihívták a mentőket – közölte a referens.

A Heol.hu úgy tudja, a rendőrségnek azt követően jelentették be Tóth József eltűnését, hogy nem érkezett meg a keddi állománygyűlésre.

A férfit, aki valószínűleg öngyilkosságot kísérelt meg, életveszélyes állapotban találták meg a rendőrök Gyöngyöstarján határában, a sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba – értesült a Heol.hu.

Heves megyében ezt megelőzően Futó János, a hatvani tűzoltóság parancsnokhelyettese március 20-án délelőtt, szolgálati ideje alatt távozott a hatvani tűzoltóság épületéből; kisétált az állománygyűlésről és azóta sem adott magáról életjelet sem a családjának, sem munkáltatójának.

A korábbi tervek szerint Futó Jánost a januárban életbe lépett katasztrófavédelmi törvény értelmében történt átszervezés alapján parancsnoknak nevezték volna ki, ám mivel március vége óta szolgálati feladatait nem látja el, a kinevezéséről felettesei nem hozhattak döntést.

A legutolsó hírek szerint az alezredes eltűnése napján autóbusszal Budapestre utazott, de azóta senki nem látta. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az alezredest a hatvani rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében keresi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.