Reformátusok veszik át a Rózsakerti Általános Iskolát

A Budapest-Budafoki Református Egyházközség átveszi a XXII. kerületi Rózsakerti Általános Iskolát; a már oda járó diákoknak biztosítják a világnézetileg semleges oktatást és nevelést - közölte a XXII. kerületi önkormányzat szerdán az MTI-vel

Az önkormányzat november 17-i ülésén döntött az iskola 2012. augusztus 31-i hatállyal történő átadásáról, az erről szóló szerződést szerdán írták alá - olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint Szabolcs Attila polgármester a szerződés aláírásakor, köszöntőjében elmondta: a kerületben sok szülő kerületen kívüli iskolát választott gyermekének, mert vallásos szellemű nevelést kívánt. Az önkormányzatnak viszont az a célja, hogy a kerületben tartsa a kerületi gyerekeket - hangsúlyozta.

Megemlítette, hogy a református egyházzal már hosszú múltra tekint vissza az oktatási együttműködés, mert a kerületi Halacska református óvoda sok éve sikeresen működik, immár két helyen. Mivel az egyházközség az óvoda után iskolát is szívesen létesített volna a kerületben, az önkormányzat erről a lehetőségről tájékoztatta a kerületi iskolák tantestületeit, amelyek "külső befolyástól mentesen eldönthették, kívánnak-e élni a fenntartóváltás lehetőségével" - fogalmazott a polgármester.

Szabolcs Attila emlékeztetett arra: a Rózsakerti Általános Iskola nevelőtestülete 70 százalékos többséggel, titkos szavazáson döntött, így velük folytak tovább a tárgyalások. A polgármester kiemelte, hogy az előkészítés nyílt, átlátható folyamat volt, így a nagyobb konfliktusokat is sikerült elkerülni. Természetesen a szülők, az iskolaszék és a diákönkormányzat véleményét is kikérték - olvasható a közleményben.

Az aláírás alkalmával Nagy Péter református lelkész köszönetet mondott az önkormányzatnak a szakszerű előkészítésért. Szólt arról is, hogy "már most nagyon sok ponton érintkezik az iskola jelenlegi pedagógiai gyakorlata és programja az egyházéval" - írta az önkormányzat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.