Magyar kór a rákbetegség

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 100 ezer 65 évesnél fiatalabb magyar közül egy év alatt 120-an meghalnak rákban, míg a 2004-ben Magyarországgal együtt az unióhoz csatlakozott országok átlagában ez a szám 90. A tizenöt régebbi uniós tagállamban feleannyian halnak meg rákban 65. életévük előtt (százezerből 63-an). Nyugaton ráadásul a daganatos halálozások számában megindult egy csökkenés az 1990-es évektől, míg

nálunk növekedett mind az új esetek, mind a halálozások aránya.

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója szakmai fórumokon ezt általában azzal magyarázza, hogy akkoriban tettük rendbe a rákstatisztikánkat. Azaz, nem a helyzet romlott, hanem a statisztika pontossága javult. Kincses Gyula szerint ez igaz lehet, de azt a tényt korántsem cáfolja, hogy súlyos problémával állunk szemben. Az új rákregiszter adatai is azt mutatják, hogy nő mind az új esetek, mind a halálozások száma. Pedig az állami egészségbiztosító ezen a területen nem bizonyult spórolósnak: a daganatos betegségekre fordított összegek az elmúlt évtizedben megduplázódtak, mostanra elérték a 164 milliárd forintot. Tavaly ebből – 70,4 milliárdért – csaknem másfél millió kórházi kezelést finanszíroztak, a pénz többi részét egyéb terápiákra – vagyis gyógyszerre, kemoterápiára, sugárterápiára – fordították.

A hazai onkológiai ellátás állapotát valahogy úgy kell elképzelni, mint egy hirtelen levezetendő autóutat Budapest és Lisszabon között. Ha van megbízható autónk, pénzünk benzinre, jó a térképünk és tudunk vezetni is, nem olyan nagy kaland odaérni, ám ha bármelyik hiányzik, életveszélyessé válik a kiruccanás – mondja Poller Imre onkológus, a PX Consulting egészségügyi elemzőcég vezetője.

A rákmegelőzés fontosságára hívják fel a figyelmet a Lánchídon Mohai Balázs / MTI

A jelenlegi rendszerben a betegút szervezésekor rengeteg az akadály, a tervezési hiba. Poller Imre szerint így hiába költ az ország sok pénzt a kezelésekre, a helyzet félig-meddig reménytelen.

A betegek jó része bennragad az alapellátásban. A háziorvosoknak nincs fölhatalmazásuk a legalapvetőbb vizsgálatok elvégzésére sem, ezért szakorvoshoz küldik a beteget. Csakhogy mindenütt többhetes előjegyzések vannak, mire összejönnek a leletek, hosszú hónapok vesznek el az eredményes kezelés lehetőségéből. Van példa arra is, hogy hónapokig kezeltetnek a reumatológián csontáttétes beteget.

Mire a rendszer korrigálhatna, az illető már meghalt.

Megoldás lehetne, ha gyanú esetén a páciensek azonnal kivizsgáló szakorvos csoportok elé kerülnének. Néhány éve ugyan létrehozták az úgynevezett onkoteameket, de azok jelen formájukban nem tudják ellátni feladataikat: teljesen eltérő körülmények között dolgoznak, gyakran csak iratokat véleményeznek, nem jut el hozzájuk minden eset, és senki nem elemzi a döntések utóéletét.

A megyékre szervezett ellátás miatt a hazai onkológia teljesítménye egyenetlen, teljesen más szokásokat, gyakorlatokat alkalmaznak azonos szituációkra az egymástól néhány tíz kilométerre lévő megyei centrumokban. Mi ennek az oka? Poller Imre szerint az onkológiai osztályok gyógyszerkerete, ágyszáma, dolgozói létszáma semmilyen összefüggést nem mutat az ellátandó betegek számával és összetételével. Több mint hatszázféle engedélyezett és finanszírozott kemoterápiás eljárási rend, úgynevezett protokoll áll a gyógyítók rendelkezésére, viszont az intézmények egészen eltérő módon választják ki az általuk alkalmazottakat. A 2012-es adatok szerint mindössze egy olyan intézmény volt, méghozzá az Országos Onkológiai Intézet, ahol a lehetséges eljárások csaknem felét alkalmazták, a következő tíz intézmény a protokollok egyharmadát használta, de három olyan megyei onkoló­giai központ is akad, ahol a lehetséges kezeléseknek mindössze a tíz százalékát vették igénybe egy év alatt. Így akadnak szerencsés betegek, akiket olyan osztályokon látnak el, ahol szinte minden hozzáférhető, és vannak kevésbé szerencsések, akik olyan osztályra kerülnek, ahol jóval korlátozottabbak, akár minimálisak a lehetőségek.

Műtő az Országos Onkológiai Intézetben Szigetváry Zsolt / MTI

Még egy adalék: az egészségbiztosító tavaly összeállított reformtervé­ben az olvasható, hogy miközben a beteg számára teljes gyógyulást jelentő sebészeti műtétekhez nincs varrófonal, műszer, megfelelő finanszírozás, addig ugyanerre a betegre a végstádiumában akár több millió forintot is ráköltenek kezelésenként.

Hogy miért alakul ennyire rosszul a hazai rákstatisztika, annak Poller Imre szerint több oka is van. A szakemberek az 1980–90-es években ébredtek rá, hogy a magyar adatok a világ legrosszabb statisztikáihoz közelítenek. Akkor már javában túl volt az ország a Rákosi-féle iparosításon, amelynek egyik következménye a természeti környezet erőszakos megváltoztatása volt. A falusi, természetközeli életmódhoz szokott emberek tömegesen költöztek a rossz levegőjű nagyvárosokba, márpedig az életmód radikális megváltozása „bekapcsolhatta” a rák kialakulását segítő géneket. A vas és acél országának nem volt erőssége a környezetvédelem sem. A lakóövezetek tervezésére nem fordítottak különösebb gondot, nemritkán egykori szemétbányákra, hulladéklerakók helyére épültek az új otthonok.

Budapest a világ egyik legnagyobb daganatfertőzési góca,

ahol százezer emberre évi ezernél több megbetegedés jut. Ez önmagában döbbenetes adat. A főváros ipari zónája, a település fekvése és a közlekedésben részt vevő járművek miatt szinte állandóan erősen szennyezett környezetben élnek a fővárosiak.

Hasonló gócnak mondható Borsod-Abaúj-Zemplén megye a tönkrement ipartelepei miatt, Hevesben pedig az azbesztszennyezés jellegzetes, és mára egyértelmű, hogy ott környezeti okok állnak a mellhártyarákok mögött – mondja a szakember.

A levegő szennyezettsége mellett a táplálkozási szokások is súlyos kockázatot jelentenek. Kincses Gyula szerint a menzareformmal a kormány többet tett a rákhalálozás megelőzéséért, mint az eltervezett új „szuperkórházzal”. Ártalmasak az étkezési szokásaink, mennyiségileg és minőségileg sem azt eszi a magyar, amire szüksége lenne a szervezetének. A mélyszegénységben élők még a legbizonytalanabb minőségű ételt is megeszik. Kopp Mária munkássága óta ismert a lelki okok hatása is: biztos, hogy a társadalom lelki állapota, a stressz is hozzájárul a magas rákhalálozáshoz.

A szülők életmódja pedig még generációk múlva is növeli a rákkockázatot. A tudomány ma már azt is kiderítette, hogy egy dohányzó várandós nő nemcsak a magzatát veszélyezteti, de annak ivarsejtjeiben is továbbadja a dohányzás okozta genetikai változásokat. A „sorscsapások” közé sorolja Poller Imre a magyarok sajátos egészségfelfogását és az ellátórendszer csapdáit is. Hiába figyelmeztetnek az orvosok a magyarok erős veszélyeztetettségére, az emberek nemigen mennek szűrésre, vagy ha mégis, akkor a kiszűrtek kezelése későn, gyakran szinte kezelhetetlen állapotukban kezdődik.