Ráhel csak vonakodva fogadta el a királyi páholyt

A kormányfő lánya jogi lépéseket tesz, mert jogsértő módon személyes, a családi nyaralásairól készült képek kerültek ki az internetre.

Csütörtökön a Tumblr-en keringett egy kép, mely Orbán Viktort félmeztelenül, napozás közben ábrázolja. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője azt közölte: „A miniszterelnöknek az az álláspontja, hogy kár fényképeket lopkodni; aki kíváncsi a családi nyaralásukra és arról fényképet kér, szívesen ad bárkinek, nem kell ellopni".

Ami Ráhelt illeti, a kormányfő lánya december 22-én Budapesten vendégül látta azokat az évfolyamtársait, akikkel egy svájci vendéglátóipari iskolában, az École Hoteliere Lausanne-ban tanul együtt. A különböző nemzetiségű évfolyamtársakat maga a miniszterelnök is fogadta, Ráhellel együtt pedig az Operaház Királyi Páholyában pezsgőzve nézhettek meg egy Diótörő-előadást. A páholy az Operaház sajtóosztályának a közlése szerint – írta a 444 – a Magyar Köztársaság Köztársasági Elnöke, családtagjai, valamint vendégei, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke, családtagjai, valamint vendégei, illetve királyi családok leszármazottai számára van fenntartva.

A vendégeknek összenyitották a királyi és a mellette lévő testőrpáholyt. Az Operaház sajtóosztályától megtudtuk, hogy Ráhelék kifizették a testőrpáholy jegyeit, amelyeket amúgy bárki megvehet. Az Operaháztól kapott ártáblázat alapján úgy tűnik, körülbelül 100 ezer forintot fizettek a jegyekért. Az intézmény szerint az elmúlt években és érákban számos alkalommal előfordult, hogy a jogosult közjogi méltóságnak csak a neje és nejének vendége érkezett egy-egy előadásra. Az ismert protokollszakértő, Görög Ibolya korábban úgy nyilatkozott, még nem volt rá példa, hogy családtagokat is bevigyenek az Operaház Királyi Páholyába, arra végképp nem, hogy barátokat.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a rádiónak azt mondta, mivel másutt már nem volt elég hely, ezért ő maga javasolta a miniszterelnök lányának, hogy használják a királyi páholyt, aki mindezt csak vonakodva fogadta el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.