Ragaszkodnak a Jobbik betiltásához

Magyarország megszegi azt a párizsi békeszerződésben vállalt kötelezettségét, hogy nem tűri meg fasisztoid, revizionista propagandát folytató szervezetek létét – állítja Nyári Zsolt, a Zöld Baloldal szóvivője és Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 vezetője. A magyar államot és a Legfőbb Ügyészséget perlik.

Nyári Zsolt és Vajnai Attila képviseletében Kende Péter ügyvéd tavaly ősszel pert indított a magyar állam és a Legfőbb Ügyészség ellen. A kereset – hangsúlyozva, hogy idehaza számos szélsőjobboldali szerveződés működik – elsősorban a Jobbikra koncentrál, és főként jobbikos politikusoktól származó idézeteket sorol fel annak alátámasztására, hogy a szóban forgó párt fasiszta jellegű szervezet. (A „fasiszta” kifejezés a szélsőjobboldali tekintélyelvű ideológiák gyűjtőfogalmaként szerepel, beletartoznak a nácik és például a nyilasok is.)

A II. világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződést Magyarország a belső jog részévé tette, ezt időközben más jogszabály nem írta felül – áll a keresetben, amely azt kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a magyar állam és a Legfőbb Ügyészség elmulasztotta teljesíteni kötelezettségét.

A bíróság a keresetet egyszer már „idézés kibocsátása nélkül” elutasította, majd a benyújtott fellebbezés után a Fővárosi Főügyészséghez továbbította. Az indoklás szerint a Jobbik feloszlatása az ügyészség hatáskörébe tartozik.

Kende Péter ismét fellebbezést adott be – derült ki a per állásáról tartott tájékoztatón. Hisz a kereset nem egy konkrét szervezet, a Jobbik feloszlatásáról szól, hanem annak kimondásáról, hogy az államot és az ügyészséget mulasztás terheli. Vajnai Attila elmondása szerint ez szükséges ahhoz, hogy második körben már valóban a Jobbik és a többi szélsőjobboldali szervezet betiltását kezdeményezzék.

Ehhez ragaszkodunk – jelentette ki Vajnai. Elutasítás esetén mindenképpen nemzetközi fórumhoz fordulnak. Még akkor is, ha Kende Péter a kilátásokról meglehetősen pesszimistán beszélt: érzékeltette, hogy kevés esélyt lát a sikerre.

Németországban például élénk vita folyik arról, hogy a betiltás mennyiben hatékony módszer, közvetett módon nem járul-e hozzá a szélsőjobb népszerűségének növekedéséhez. Független tehát a jogi megítéléstől, kérdés, hogy taktikus lépés lenne-e feloszlatni a Jobbikot. Nyári Zsolt ezzel kapcsolatban közölte: Magyarországon ennél súlyosabb már aligha lehet a helyzet.

A rendezvényen részt vett Noé Krisztina, a Zöld Baloldal választmányi tagja is, aki a tavalyi Magyar Szigeten történt szélsőséges megnyilvánulások ügyében tett feljelentést. Tájékoztatása szerint egy személy ellen tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt eljárás folyik, a tárgyalást október közepére tűzte ki a bíróság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.