Tarján, Tverdota - az első nevek az elbocsátottak listájáról

Tverdota György irodalomtörténész, Radnóti Sándor esztéta, Tarján Tamás színikritikus, Kálmán László nyelvész – íme, néhány név azok közül, akiket érint az ELTE Bölcsészettudományi Karán zajló elbocsátási hullám.

A leépítés híréről először a hvg.hu internetes portál számolt be, ennek kapcsán a kar dékánja az MTI-nek részletes tájékoztatást adott. E szerint az egyetemi költségvetési megszorítások miatt március elsejétől 22 oktatót küldenek el. Az érintett egyetemi tanárok egy részét kényszernyugdíjazzák, míg másokat arra utasítottak, hogy fizetés nélküli szabadságot vegyenek ki az év végéig.

Radnóti Sándor úgy tudja, hogy mivel még nemk értel ele nyugdíjkorhatárt, nem került fel a listára.

Máté András filozófus, az ELTE Filozófiai Intézete Logika tanszékének vezetője, az Oktatói Hálózat (OHA) tagja arra a kérdésünkre, volt-e más lehetősége a nehéz költségvetési helyzetben az egyetem vezetésének, azt mondja: jobban át lehetett volna gondolni, kiket érintsen az elbocsátás. Emlékeztet arra: a Budapesti Corvinus Egyetemen is hasonló leépítések várhatók, ott azonban a rektor csak a leépítendők számát határozta meg, a konkrét döntéseket rábízta a karok és intézetek vezetőire.

– Vagyis helyi szinteken, helyi illetékesek végzik majd el az operációt. Nálunk is ki lehetett volna kérni a tanszékek, intézetek vezetőinek véleményét, hogy a megtakarítással járó elbocsátásokat a legkisebb szakmai veszteséggel lehessen lebonyolítani – fogalmaz Máté András, aki az átgondolatlanságra példaként említi Kálmán László esetét. A nyelvész kényszerszabadságra küldésével ugyanis az ELTE gyakorlatilag megszüntette az elméleti nyelvészet szakot.

Máté András a dékán humánerőforrás-politikáját azzal magyarázza, hogy egyenlő mércét próbál alkalmazni, azaz felállította azt a szabályt, amely alapján minden nyugdíjaskorút, illetve nem főállású oktatót elküld – kivéve az akadémikusokat és a vezető beosztást betöltőket. Máté András felhívja a figyelmet arra is, hogy az első Széll Kálmán-terv megjelenése óta a felsőoktatást érintő elbocsátás oly mértékű, amely nem áll arányban a hallgatói létszám csökkenésével.

– A Filozófiai Intézet az elmúlt két évben a kétharmadára zsugorodott, több oktatótól kellett megválnunk, mint amennyit a csökkenő hallgatói létszám indokolt volna – mondja Máté, utalva arra, hogy ezt az érvet szokta Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár hangoztatni az intézményeket sújtó leépítésekkel kapcsolatban.

Az Oktatói Hálózat közleményben is kifejezte felháborodását az ELTE BTK-n megkezdődött elbocsátásokkal kapcsolatban.

„Ez a lépés egyenes és régóta előre látható következménye a múlt év decemberében az Országgyűlés által elfogadott költségvetésnek. (…) Hasonló döntések várhatóak a következő hetekben országszerte a felsőoktatási intézményekben” – írják.

Az OHA emellett rámutat, hogy ezek a kényszerű lépések leleplezik a kormányzati propaganda hazugságait. „Nem igaz ugyanis, hogy a felsőoktatási intézmények működési költségeihez való állami hozzájárulás brutális kurtítását más címen adott összegek bármennyire is enyhítenék” – fogalmaznak, hozzátéve, az sem igaz, hogy a felsőoktatás átalakítása a minőség javítása érdekében folyik, hiszen a magyar felsőoktatás „zászlóshajóit” éri súlyos, az oktatási és kutatási potenciált nagymértékben romboló megszorítás.

– Az intézkedések fő vesztesei nem az idő előtt nyugdíjba kerülő kollégák, nem is a maradó oktatók, akiknek megnehezül a munkája, hanem a hallgatók, akiknek ilyen körülmények között az intézmények nem tudnak megfelelő minőségű képzést nyújtani. Mára bebizonyosodott, hogy az irracionális kormányzati döntésekhez való engedelmes igazodás és az engedménykijárás politikája nem vezet sehová. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a felsőoktatás szereplői csak nyílt, bátor és egységes fellépéssel érhetnek el eredményeket. Ebben saját hallgatóink mutattak nekünk példát – áll az OHA közleményben.

A szervezet felszólítja a felsőoktatási intézmények élén álló vezetőket, szakszervezeteket, hallgatói képviseleteket, civileket, hogy „minden rendelkezésükre álló eszközzel tiltakozzanak a felsőoktatás lerombolása ellen”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.