Rács mögött a csaló olajmilliárdosok

A Hajdú-Bihar megyei Bocskaikertből irányított bűnbanda külföldről behozott bázisolajat adott el gázolajként. Nyolc milliárd forintos kárt okoztak, húsz évet kaphatnak érte.

Előzetes letartóztatásba kerültek egy bázisolajjal üzletelő bűnbanda tagjai, akiket összesen mintegy nyolc milliárd forintos költségvetési csalással vádolnak - hangzott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai, debreceni sajtótájékoztatóján. Habár a bűnszervezetben elkövetett csalás szálai négy megyére és az országhatáron túlra is kiterjednek, az eljárásban Hajdú-Bihar megye azért játszik főszerepet, mert az olajcsalók vezetője egy bocskaikerti illetőségű, 40 év körüli férfi volt.

a NAV debreceni sajtótájékoztatója - Konyhás István / Népszabadság

A banda strómanok révén  európai uniós országokból importált úgynevezett bázisolajat, amelyet feketén adtak el dieselüzemű gépjárműveket használók számára. Ebben az az üzlet, hogy a bázisolaj nem minősül üzemanyagnak, tehát nem kell utána jövedéki adót fizetni, és a közúti szállítására is jóval egyszerűbb előírások vonatkoznak, mint a gázolajéra. A diesel autók bázisolajjal is üzemeltethetők, mivel a két anyag csak minimális mértékben, a kenőolaj arányát tekintve különbözik egymástól.

Lengyel Tibor pénzügyőr alezredes, a NAV régiós bűnügyi igazgatója elmondta: az elkövetők az importálási folyamatban azt a látszatot keltették, mintha az uniós országokból behozott bázisolajat egy romániai, nagyváradi címre szállítanák tovább. E helyett azonban Debrecenben, Nyíregyházán, Győrött és Székesfehérvárott elosztó központokat létesítettek, s 2012 óta összesen mintegy 30 millió liter olajat értékesítettek.

A bázisolajat mintegy 160-180 forintos literenkénti áron szerezték be, és 310 forint körüli áron adták el, miközben a bűnbanda bocskaikerti vezetője és több tagja hivatalosan egy átlagos cégnél állt alkalmazásban. A hatóság látókörébe körül-belül egy éve került a bűnszervezet, a gyanúsítottak elfogásával egy időben a pénzügyi nyomozók - adóellenőrökkel és pénzügyőrökkel együtt - mintegy ötven helyszínen csaptak le.

A házkutatások során lefoglaltak mintegy 45 millió forint értékű bázisolajat, Nyíregyházán pedig 200 millió forint értékű, zárjegy nélküli cigarettát is. A hatóságok az akció során egy milliárd forint értékben zároltak ingatlanokat, járműveket, erőgépeket, luxuskarórákat és készpénzt.

Czinege Attila, a NAV regionális főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: az elkövetők vagyonosodási vizsgálata alapján további zárolások történhetnek, s a nyomozással párhuzamosan zajló jövedéki- és adóigazgatósági eljárások révén újabb felhasználók, orgazdák kilétére derülhet fény.

Hozzátette: e bűncselekmény esetében nem csak a bűnbanda tagjai követtek el bűncselekményt, hanem azok is, akik feketén vásároltak a bázisolajból. A felhasználókra nem csak bírság vár, de a gázolajként felhasznált mennyiség után a jövedéki adót is behajtják rajtuk, amely jelenleg literenként 110 forint. 

Az ügynek jelenleg tizenkettő gyanúsíttottja van, közülük kilencen (akik a szervezetet irányították) már előzetesben vannak, a további három személyt orgazdasággal gyanúsítják. A csalók esetében a büntetési tétel 20 évig terjedő szabadságvesztés.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.