„Rabszolgának néznek bennünket”

Néhány roma képviselőnek sikerült bejutnia abba a Gellérthegy utcai irodába, amely máskülönben elméletileg az Ország Roma Önkormányzat tulajdonában van. A dolgok jelen állása szerint már ennek is örülni kell.

Az ORÖ-ben váltakozó sikerrel, de rendületlenül harcolnak tovább egymással a korábbi elnök, a fideszes Farkas Flórián és utódja, Hegedüs István emberei. Az irodában ezúttal a Hegedüs-csapat reprezentánsai tartottak tájékoztatót, élükön Vajda Lászlóval, az úgynevezett alternatív vizsgálóbizottság vezetőjével. Illetve: volt vezetőjével. A bizottság már feloszlatta magát: a helyszínen elhangzottak szerint Farkas Flóriánnak, aki az ORÖ-t is „szét akarja verni", a tagok közül többeket sikerült „megvásárolnia".

A kétszintes Gellérthegy utcai irodát eredetileg a botrányba fulladt Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet központjának szánták. A szövetkezet az ORÖ közreműködésével jött lére, a program körüli súlyos korrupció gyanújára elsőként az LMP-s Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet. Fölösleges kiadásokról, méregdrágán bérelt kocsikról és számítógépekről, fiktív számlázásokról szóltak a hírek. A vádak valóságtartalmáról hivatalosan még nem lehet véglegeset mondani, több eljárás is folyik az ügyben.

A Gellérthegy utcai ingatlan 220-240 millió forintba került (a pontos vételárat illetően eltérnek a vélemények), mellette négy vidéki irodát is vettek a Híd a munka világába szövetkezet igényeinek kiszolgálására. Vajda László és társai szerint egyik iroda sem működik. A Gellérthegy utcaiba is csak hónapokig tartó próbálkozás után jutottak be: addig általában nem volt ott senki, ha mégis volt, nem engedte be őket. Végül zárcserével oldották meg a problémát.

Bár az uniós pénzből gründolt ötmilliárdos foglalkoztatási program kifizetéseit a kormány egy idő után leállította, az ORÖ így is kapott becsülhetően mintegy 2,1 milliárdot – látható eredmény nincs.

Vajda László szerint Farkas Flórián miniszterelnöki biztos a felelős mindenért. „Rabszolgának néznek bennünket" – utalt Vajda arra, hogy az ORÖ-ben esetenként pénzért vesznek politikai hűséget. Pontosan nem tudta megmondani, hogy „egyénenként kit mennyiért" lehet megvenni, de havi 250-300 ezer forintos szerződésajánlatokról hallott.

Jövő hét elején Farkas Flórián támogatói rendkívüli közgyűlésen szeretnék megbuktatni Hegedüs Istvánt, az ORÖ jelenlegi elnökét. Vajda László úgy vélte, a kormány közbelépésére is szükség van, mert ez így nem mehet tovább. Elmondása alapján képet kaphattunk arról, mennyire független a roma érdekképviselet Magyarországon: Vajda szerint legalábbis Hegedüs István hajlandó félreállni, ha nem illik bele a kormány elképzeléseibe.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.