galéria megtekintése

Pusztulás vár a felszabadított kutyákra

12 komment


Hargitai Miklós

Előjelek és átmenet nélküli vészhelyzetet okozott a hazai állatvédelemben az a rendelkezés, amely szerint január elsejétől tilos a kutyákat tartósan láncon tartani. A sokféleképpen (félre)értelmezett rendelet miatt tömegesen adják be a kutyákat a menhelyekre a bírságtól félő tulajdonosok, ahol a legtöbb állatra az altatás vár.

Az „egyes állatvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról” című rendelet a típuspéldája annak, hogyan nem szabad egy új, sokakat érintő, de nem magától értetődő rendelkezést bevezetni. A jogszabály egyetlen előírása felelős a társállatok sokaságának veszélybe kerülését és pusztulását okozó krízishelyzetért: eszerint „tilos kistestű ebet 10 négyzetméternél, közepes testű ebet 15 négyzetméternél, nagytestű ebet 20 négyzetméternél kisebb területen tartósan, illetve kistestű ebet 4 méternél, közepes testű ebet 6 méternél, nagytestű ebet 8 méternél rövidebb eszközzel tartósan kikötve tartani".

A változtatás korántsem indokolatlan – szakértők szerint a szűk helyre bezárva, illetve rövid láncra kötve élő kutya frusztrált, ingerlékeny, kiszámíthatatlan lesz –, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az elvben értelmes és előremutató szabály a rossz kommunikáció miatt teljes káoszt okozott a kutyatartók körében. Battonyáról egy állatvédő aktivista azzal hívta föl lapunkat, hogy néhány nap alatt közel száz kutyát adtak le a helyi sintértelepen, és azóta is naponta több állattól próbálnak ilyen módon megszabadulni a félreinformált gazdák.

Elárvult ebek a menhelyen
Elárvult ebek a menhelyen
Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

 

A témával foglalkozó internetes blogok és fórumok tanúsága szerint ugyanez zajlik jelenleg az egész országban: többek között Karcagról (ott az Állatportál.hu értesülése szerint egy hét alatt negyven állatot altattak el), Hódmezővásárhelyről, számos nyírségi és Somogy megyei településről is érkeztek bejegyzések arról, hogy telt ház van a sintértelepen és/vagy a menhelyen.

A félelem oka az állatvédelmi bírság: a módosított rendelet alapján az alapösszeg 15 ezer forint, ami különféle szorzókkal könnyen a tízszeresére is nőhet. A félértést pedig az okozza, hogy a „tartósan kikötve” kifejezést az emberek – megfelelő tájékoztatás híján – nem tudják helyesen értelmezni. Ahogyan Kálóczi Vera, a Mezőhegyesi Állatvédők aktivistája lapunknak elmondta, nem arról van szó, hogy sosem szabad megkötni a kutyát, hanem arról, hogy nem töltheti az egész életét egy rövid láncon.

Megoldás lehet például az is, ha a megkötve tartott kutyát naponta többször elengedik, játszanak vagy sétálnak vele. Szerinte a kerítés vagy a kennel építése nagyon sok kis jövedelmű kutyatartó anyagi lehetőségeit meghaladja. Kérdésünkre kifejtette: a szegény térségekben a sintértelepre bekerült kutyák sorsa gyakorlatilag megpecsételődik: ha valaki ki szeretne váltani vagy örökbe szeretne fogadni egy állatot, az nagyjából 14-15 ezer forintba kerül a kötelező chip és oltás, valamint a kétheti ellátás kiszámlázása miatt.

Komoly kockázatforrás az is, ha az eddig láncon tartott kutyákat a büntetéstől tartva „humánusan” szélnek eresztik, sok állatot ugyanis kifejezetten azért tartottak eddig láncon, mert rosszul jött ki az idegenekkel, veszélyesen viselkedett.

Kálóczi Vera úgy véli, egy rendelet elfogadásánál az érthető és az összes érintetthez eljuttatandó kommunikáció mellett az alternatívákat is mérlegelni kell: még egy rövid lánc is sokkal jobb, mint a „vasvilla a kutya oldalába”. Az ilyen változtatásoknál az intenzív tájékoztatás mellett megfelelő átmeneti időszak biztosítására is gondolni kellene. Szerinte a jól működő állatvédelmi szabályozással és gyakorlattal rendelkező országokban sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek a felvilágosításra, a tudatformálásra és a felelős állattartási szokások kialakítására, mint az előírásokra és a pénzbüntetésekre – Magyarországon is a másutt bevált modelleket kellene követni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.