A kötelező testnevelésórákkal együtt a szakiskolásoknak 2011-től alig van közismereti órájuk.
A boldoguláshoz elengedhetetlen nyelvtanulásról és az informatikai alapismeretekről már ne is beszéljünk.
A miniszterelnök a négyéves képzést háromra nyeste vissza, és duálissá tette. Szíve szerint 15 évre csökkentette volna a tankötelezettséget, mondván, nem ördögtől való ennyi idősen munkába állni, ezt az ötletét azonban az uniós jogszabályok nem engedték szárba szökkenni.
Így 18-ról „csak” 16-ra csökkentette a tankötelezettség korhatárát, és a 15 évesek általa hőn áhított munkavállalását azzal oldotta meg, hogy kötelezővé tette a szakmai gyakorlatot már a szakiskola első évében. Gyakran elhangzott a kormány kommunikációjában, hogy minderre azért volt szükség, mert a szakiskolások sok időt töltenek el feleslegesen közismereti tárgyakkal az iskolapadban. Sőt, egy 2010-es sajtótájékoztatón újságírói kérdésre az MKIK elnöke, Parragh László azt válaszolta, hogy „azokat a szakmákat szeretnék elsősorban előnyben részesíteni, amelyek kézügyességet igényelnek”.
Mindezzel szemben a helyzet az, hogy az alapkompetenciákkal (érettségivel) rendelkező szakmunkásokat sokkal jobban fizetik – és sokkal nagyobb rájuk a kereslet is. De nem csak a közismereti tárgyakról van szó.
A kormány ezer sebből vérző, illogikus rendszert vezetett be, amely gyaníthatóan számos elemében alkotmánysértő is.
Ez az új rendszer hadat üzen a nem állami fenntartóknak, közülük is leginkább az alapítványi és a kormány által kevéssé preferált egyházi fenntartóknak. (Azok, amelyeket a kormány kedvel, szakképzéssel alig-alig foglalkoznak.)
Többszörös szűrőt is beépítettek a rendszerbe: a fenntartónak öt évre megállapodást kell kötnie az illetékes kormányhivatallal, amelyet a nemzetgazdasági miniszter hagy jóvá. A megállapodás tartalmazza, hogy hány olyan szakmát oktathatnak, amely állami támogatást élvez. Csakhogy hiába vannak keretszámok a szerződésben, a támogatott szakmák és kiváltképp azok országos elosztása évről évre változik a „szakmaszerkezeti döntés” szerint.
Ez a jogszabály már önmagában lehetetlen helyzetbe hozza az iskolákat: hogyan is lehetne megtervezni egy szakma oktatását akkor, ha annak támogatását egyik évről a másikra megvonhatja az állam? A helyzetet súlyosbítja az a tény, hogy az NGM eddig még egyszer sem volt képes a szakmaszerkezeti döntést a törvényes határidőket betartva meghozni. Az Orbán-kormány 2011-es törvénye szerint a döntést minden év július végéig kell megalkotni, és az a következő évben kezdődő tanévre vonatkozik, így elvileg van elég idejük az intézményeknek arra, hogy felkészüljenek.
Ezt a jogszabályt idén közel hét hónapos csúszással, kettő nappal (!) a felvételi lapok beadása előtt sikerült elkészítenie Varga Mihály tárcájának. Ekkor a diákok már rég túl voltak a jelentkezéseken és a nyílt napokon való részvételen. A jelentkezési határidőket ugyan módosították, de több ezer diákot érhet csalódás amiatt, hogy az általa kiválasztott iskolában mégsem indul el az a szak, amire a felvételét kérte.
|
Az alapkompetenciákkal (érettségivel) rendelkező szakmunkásokat sokkal jobban fizetik – és sokkal nagyobb rájuk a kereslet is
Szabó Miklós / Népszabadság |
A szocialista tervgazdálkodást idéző szakmaszerkezeti döntés is egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyeket értetlenül szemlélünk, és a miértre egyszerűen nincsen válasz. A jogszabály mögött természetesen az iparkamara áll, amely megyei szervezetein keresztül állítja össze, hogy az állam – megyékre lebontva – mely szakmák oktatásához járul hozzá és melyekhez nem. Egy bizottság hagyja jóvá a folyamat végén, hogy a gazdaságnak darabra lebontva hány hegesztőre, kőművesre vagy fodrászra van, illetve lesz szüksége négy-öt év múlva.
Ez azonban mértékadó közgazdászok szerint teljes képtelenség. Ezzel a húzással viszont számos alapítványi iskola csak fizetős képzésben tudja elindítani az állam által nem támogatott szakma oktatását.
A szülő bekényszeríti a gyerekét egy állami szakképző iskolába, ahol rátukmálnak egy szakmát, amelyet magától nem választott volna, vagy fizet. Ha tud.
Ez magyarul azt jelenti, hogy számos középiskolástól megtagadta az ingyenes oktatáshoz való jogot az állam.
A szakmaszerkezeti döntéssel kapcsolatban lapunk 2014 szeptemberében Aáry Tamás Lajos oktatási ombudsmanhoz fordult: nem sér ti-e a gyerekek szabad iskolaválasztáshoz való jogát, hogy a kormány ellehetetleníti a magán- és alapítványi szakképzést; és nem diszkriminatív-e, hogy egyes megyékben lehet például autószerelőnek tanulni, más megyékben viszont nem. Mindeddig nem kaptunk választ.
Az iparkamara háttérintézményének egy tavaly publikált – tízezer pályakezdővel készített interjú elemzésére épülő – tanulmánya szerint a szakképzett pályakezdők elhelyezkedési esélyeit javítja az érdeklődési körének megfelelő szakmaválasztás. Vagyis: a rátukmálás kontraproduktív. Parragh László ezek szerint nem olvasta a saját szervezete által készített tanulmányt? És a szakképzésért felelős államtitkár, Czomba Sándor sem?
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének az anyagában azt olvashatjuk, hogy „a jó tanulmányi eredmények, a nyelvtudás és az érettségi megszerzése is hozzásegíti a szakképzett fiatalokat a munkaerő-piaci boldoguláshoz”. És: „A műveltség, a nyelvtudás megszerzése és a tanulási készségek elsajátítása tehát nagyon fontos a szakképzettek későbbi munkaerő-piaci boldogulása számára.”
A megkopasztott Kakasok
Ha József Attila élne, ő is kakasos lenne – mondják, akik jól ismerik a Zöld Kakas Líceumot. Az iskola épp a József Attila-lakótelepen bújik meg, és egyáltalán nincs iskolaépület-hangulata. Nem véletlenül: olyan diákok járnak oda, akik másutt nem találták a helyüket, holott megvan bennük a lehetőség, hogy érettségit tegyenek vagy akár tovább tanuljanak.
– Félreértés, hogy csak hátrányos helyzetű családok gyerekei jönnének. A szociológia új generációról, a marketing Z generációról, az ezotéria indigógyerekről beszél, vagyis a különböző területek utalnak olyan jelenségre, ami hagyományos eszközökkel nem kezelhető – mondja Braun József, az iskola egyik alapítója.
– Ezekben a gyerekekben hihetetlen energiák mozognak. Egyikük olyan, mintha hiperaktív lenne, a másik úgy néz ki, mintha csak „ellenne” mint a befőtt, miközben elképesztő hajtóerő működik benne. Ezekkel az energiákkal a hagyományos oktatási rendszer nem tud mit kezdeni – mondja Braun József. Ezek a „hiperszenzitív” fiatalok „nagyon a jelenben élnek”, „egyik partitól a másikig”. A jelenben való létezésük szombattól szombatig tart. Nem tudják a kívülről rájuk erőltetett tekintélyt elfogadni.
Hozzájuk más szemlélettel kell közelíteni, mint amilyet a 90-es évek óta a pedagógusképzés preferál. A Kakasba járó 280 gyerek 70-80 százaléka hasonló gondokkal küzd: miközben rendkívül értékes adottságaik és tulajdonságaik vannak, sehol nem tudják ezeket kibontakoztatni, mindenhonnan kirakják őket. Van olyan gyerek, akit már kilenc helyről hajtottak el azzal, hogy zavarja a közösséget. Ezt a gyerektípust képtelen kezelni a hagyományos oktatási rendszer.
A 2010 előtti fővárosi vezetés kiszervezte az SNI-sek ellátását. 2010 után a rájuk költött pénzeket elvonták a fővárostól, és a feladatokat áthelyezték – források nélkül – a nagy állami intézményfenntartóhoz. A Zöld Kakas sosem dúskált a javakban, de 2010 óta már a szűkös múlt is megszépül: egyre nagyobb slamasztikába kerülnek.
Megvonták tőlük a kiegészítő támogatásokat, és már nem az iskolák kapják a szakképzési hozzájárulást sem, holott ez volt a fejlesztési kiadásaik fő forrása. A helyzet abszurditását jellemzi, hogy korábban az Oktatási Minisztériummal 80 rászoruló diák ellátására volt a miniszter által jóváhagyott, öt évre szóló köznevelési szerződésük, ehhez képest a következő tanévre öt, azaz öt gyerek után kapnak kiegészítő támogatást.
– A kakakasos diákok jellemzően nagyon érzékenyek és empatikusak, továbbá vizuálisak. Olyan szakmákat kerestünk, ahol ez a kettő együtt képes működni. És mivel tudjuk, hogy a legtöbb szakma olyan, hogy a tudása már abban a pillanatban is elavult, amikor a diák a képzésről szóló papírját átveszi, igyekeztünk az általánosan használható kulcskompetenciák felé elmozdulni.
Ezért olyan szakmákra képzünk, mint például a pedagógiai és családsegítő- vagy a mozgókép- és animációkészítő – mondja Braun József, hozzátéve: ezek a kormány által nem támogatott, nem kétkezi szakmák, amelyekre így a szakmaszerkezeti döntés értelmében nem kaptak támogatott keretszámot, noha az öt évre kötött szakképzési megállapodásban minden engedélyt megadott ezekhez a kormányhivatal. Miközben az iskola egyre bizonytalanabb helyzetbe kerül, az érdeklődés is egyre erőteljesebb iránta. – Özönlenek hozzánk a gyerekek, még év közben is. Az elit kiveszi az állami oktatásból a gyerekeit, a hátrányos helyzetűekét viszont az állam iskolái dobják ki – mondja Braun József.
A GVI rendszeresen közöl kutatási eredményeket arról, hogy várhatóan miként alakul a szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és miként a kínálat. Elvileg ennek a tanulmánynak kellene megalapoznia a szakmaszerkezeti döntést. Az intézet tavaly is megkérdezett 2500 kis- és középvállalkozást arról, hogy a három éven túl, de négy éven belüli időtávon szakiskolát végzettek iránti várható keresletük hogyan alakulhat? Elvileg ezekből a válaszokból lehet olyan tervgazdálkodási számokat kiókumlálni, hogy hány darab cukrászra lesz szükség négy év múlva.
|
Közismereti óra alig van
Szabó Miklós / Népszabadság |
„A vonatkozó kérdésekre a megkérdezett vállalatok körülbelül ötöde (19 százaléka) adott értékelhető választ. Így sajnos a mintegy 2500 fős minta négyötöde elveszett a kutatás legfontosabb kérdése kapcsán. Nem tudhatjuk, hogy pontosan mi áll az alacsony válaszadási arányok mögött: a vállalkozók vagy nem tudták a kérdésre a választ, vagy nem akarták felfedni a létszámgazdálkodással kapcsolatos terveiket.” Hát ennyire megalapozottan döntenek mostanában a magyar gyerekek sorsáról.
