– Tehát nem voltak barátok.
– Egyáltalán nem.
Nagyjából kétszer-háromszor találkoztam Zuschlag Jánossal: először tizenhét éves koromban, amikor átkerekeztem biciklivel Fadd-Domboriba egy nyári közéleti táborba, ahol ő volt az egyik előadó. Utoljára pedig egy évvel később – ekkor töltöttem a tizennyolcadikat –, szintén egy nyári eseményen. A kettő között beléptem az Ifjú Szocialisták mozgalomba, s megalapítottam a szekszárdi alapszervezetet. Sosem voltunk négyszemközt, nem kerültünk semmilyen közelebbi, baráti viszonyba.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
– Kapcsolatba került bármikor is pénzügyekkel a mozgalmon belül?
– Igen, egyetlen alkalommal. Egyik télen, mikor nagyon hideg volt, azt vettem a fejembe, hogy meleg teát osztunk Szekszárdon a Skála előtt az embereknek.
Kértem az MSZP-től pénzt teára meg cukorra, de azt mondták, hogy nincs.
Ennyi volt az összes „anyagi jellegű történet" az ifjú szocialista múltamban.
– Azzal, hogy a napokban ön tárta a nyilvánosság elé az ávós nagyapjának és a kábítószerügyek miatt börtönben ülő bátyjának történetét, önként elébe ment a támadásoknak?
– Mindenképpen szerettem volna elkerülni, hogy március 13-án vagy 14-én jöjjenek elő ezzel a „leleplezéssel", gyengítve így a március 15-re tervezett tüntetésünk erejét. Magam is meglepődtem, mennyi támogató leveket kaptam a bejelentésem után.
A „coming out" másik oka az volt, hogy ezt a terhet régóta cipeljük már magunkkal, generációkról generációkra, s nem akartam, hogy a hároméves fiamnak és az egyéves lányomnak is tovább kelljen cipelnie, ezért nyilvánosan ledobtam magamról.
A testvérem továbbra is az én keresztem: annak idején a főiskolát azért kellett egy évre abbahagynom, mert ő börtönbe került, és a szüleim mellé kellett állnom. Éjszakánként a Magyar Posta Zrt. egyik fiókjánál dolgoztam mint egyéb forgalmi adatkezelő, hogy pénzt keressek: az ajánlott levelek ragszámait vittem fel számítógépre. Meglehetősen gusztustalannak tartom, hogy a Magyar Televízió 1-es csatornája kedden a szüleimet kezdte el zaklatni lakóhelyükön, Dunaszentgyörgyön. Ez egy kis falu, a tévéstáb jelenléte hamarabb végigfutott az utcákon, mint ahogyan odaértek volna a házhoz. De ha már ott álltak a kapuban, láthatták, nincs se kacsalábon forgó palota, se elásott pénz az udvaron. A szüleim nyugdíjasok, szerény körülmények között élnek.
Gyomorforgató, hogy miattam vegzál két idős embert a közpénzből fenntartott köztelevízió.
A család végül kiadott egy letiltó nyilatkozatot, hogy sem az arcukat, sem a hangjukat, sem a nevüket nem vállalják a nyilvánosság előtt, így az anyag végül nem került adásba.
Felhívás a tüntetésre
A Tanítanék Mozgalom meghirdette a március 15-i tüntetését. A résztvevőket a Hősök terénél várják délután 3 órakor. Innen vonulnak a Kossuth térre. Eddig több mint 25 civil szervezet és szakszervezet csatlakozott a tüntetéshez.
A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy kockás inget viseljenek. A felhívásban az áll: „Tüntetünk a szabad oktatásért!, Tüntetünk azért, hogy a kormány a valódi érintettekkel tárgyaljon!, Tüntetünk, mert a kormány nem csak az oktatás szereplőivel nem áll szóba!, Szolidaritást vállalunk a közalkalmazottakkal, köztük az egészségügyi, a kulturális és a szociális szféra dolgozóival!” Követelik a pedagógusok sztrájkbizottsága 25 pontjának, a Tanítanék Mozgalom 4 pontjának és a Civil Közoktatási Platform azonnali követeléseinek megvalósítását.
– Hogyan reagáltak ezekre az ügyekre a kollégái?
– Néhányan jelezték, hogy együttéreznek, s kitartást kívánnak, de igazából
az iskolában ez nem volt téma.
A szakmai munkának mennie kell, az igazgatóhelyettesek sok terhet levesznek a vállamról ezekben a hetekben.
– S mit szóltak azok, akik a Tanítanék Mozgalom emblematikus alakjaiként önnel vállvetve vannak ott az oktatás átalakításáért küzdő frontvonalban? Pilz Olivér? Törley Katalin?
– Mielőtt a nyilvánosság elé álltam volna a családi ügyekkel, természetesen velük megbeszéltem ezt, s tanácsot is kértem tőlük.
Azt mondták, ne hátráljak, s ne hagyjuk magunkat elterelni a lényegről.
Azt a kérdést kell feltenni: miért történik mindez? Azért, mert félni kezdett a hatalom. Látják, hogy erő van bennünk, mögöttünk, és igazunk van – ha nem lenne, nem támadnának. De minden lejárató szándékú akciójuk kontraproduktív, és minket erősít. A pedagógusok értelmesek, átlátnak a szitán, nem lehet megvezetni őket, ezek a módszerek nálunk nem működnek.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
– Pedig a politikában rengeteg példát látunk karaktergyilkosságokra.
– A pedagógusoknál és a mögöttük állóknál, szülőknél, diákoknál ez nem fog működni. Szakad el a cérna. Olaj a tűzre, hogy a Magyar Idők elkezdte listázni a Tanítanék Mozgalom emblematikus alakjait: Pilz Olivérről például azt írták nagyon sejtelmesen, hogy a szocialisták idején a miskolci vadaspark élén állt, és „több megkérdőjelezhető ügy is történt a vezetése idején", bármit is jelentsen ez.
Annyira méltatlan és ostoba ez a támadás, és olyan kevéssé elegáns, hogy
az ember kínjában csak nevetni tud. De ezek is a mi ügyünk malmára hajtják a vizet:
az emberek nem hülyék, mindenki látja és átlátja, miről is van szó valójában.
Megelőző csapások
Az, ami Pukli Istvánnal történik, legfeljebb annyiban szokatlan: a hazai közéletben nem jellemző, hogy a karaktergyilkosság áldozata megpróbál előremenekülni – vélekedett lapunk megkeresésére Zsolt Péter, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója. Mint mondta, a karaktergyilkosság lényege, hogy nem a cselekvésre, hanem a jellemre koncentrál. Régóta használatos módszer ez a politikában, bár maga a kifejezés új, és nem is tudományos. Maga a módszer rendkívül hatékony, egyszerűen annyi a teendő – idézte a karaktergyilkosság „receptjét” a szociológus –, hogy az érintett egy-két, nyilvánvalóan negatív tulajdonságára kell fókuszálni, s azokat minden nyilatkozatára, megmozdulására értelmezni.
Zsolt Péter szerint amíg a karaktergyilkosság hatásos, működő eszköz, addig a politikusok elmennek, ameddig csak lehet: akár a családtagokat is bevonják a lejáratásba. A szakember úgy vélekedett, hogy a karaktergyilkosság elleni leghatásosabb, mégsem túlságosan gyakori védelem az, amit most Pukli István tesz. Vagyis megpróbálja felmérni, hogy hol, miként érheti támadás, és ezekről a „pontokról” maga beszél elsőként a nyilvánosság előtt. A szociológus szerint azonban ez önmagában még kevés: ki kell találni, milyen érvek, vádak vetődhetnek fel, s ha szükséges, ezerszer is reagálni, nyilatkozni kell.
Arra a kérdésünkre, hogy vajon miért lehet még ma is valakit az apja, nagyapja, testvére bűnei miatt hatékonyan támadni, Zsolt Péter úgy reagált: mindez addig működik, amíg az értelmiség, a társadalom nem emel falat a hasonló politikai eszközök köré. (Boda András)
