Puhított beszédet mondhat Mécs Imre Göncz Árpád temetésén

Csütörtökön napközben még úgy tűnt, hogy a beharangozott programmal és a végrendeletben foglaltakkal ellentétben mégsem mond beszédet Mécs Imre Göncz Árpád mai temetésén, vélhetően az előre megírt szónoklat politikai felhangjai miatt. Este érkezett a hír, hogy mégis lesz Mécs-beszéd, de puhított tartalommal.
„Göncz Árpád barátom és küzdőtársam holnapi temetésén nem fogok beszédet mondani. A szervezők kérésére leírt beszédemben foglalkoztam – Göncz Árpád szellemé­ben – égető nemzeti problémákkal is. Mivel a család közölte, hogy ez így nem hangozhat el, én pedig beszédem lényegén nem kívánok változtatni, visszavonták az örökhagyó végakaratán nyugvó felkérésüket. Tudomásul vettem. A végtisztességen családtagjaimmal részt veszek. A temetés után beszédem szövegét közzéteszem. Isten áldja Göncz Árpád emlékét.”
Bruzák Noémi / MTI

A fenti közleményt Mécs Imre jelentette meg a Facebookon, aki eredetileg Várszegi Asztrik mellett a mai temetés másik felkért szónoka volt. A poszt alatt érdekes vita bontakozott ki, amelyben három sarokpont körül polarizálódtak a vélemények: az egyik szerint egy temetésen eleve nincs helye politikai állásfoglalásnak, a másik minden körülmények között tiszteletben tartaná az elhunyt végakaratát (e szerint Göncz Árpád nem véletlenül bízta Mécs Imrére az emlékidézést), a harmadik pedig a család álláspontját tekinti elsődlegesnek. Azt a kérdést, hogy ebben az esetben kiket értsünk család alatt, a közösségi oldalon is feltették a hozzászólók – Mécs Imre válasza szerint Göncz Árpád gyermekeit.

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere a beszéd politikamentesítésére és a család kérésének tiszteletben tartására kapacitálta Mécset. A visszalépés ellen és a kompromisszum mellett érvelt Békesi ­László, a Horn-kormány ­pénzügyminisztere is. „Hívő ember lévén ezúttal ne az elvhű politikus, hanem az esendő, szeretetre vágyó és azt adni tudó ember legyen benned erősebb” – írta Békesi Mécs Imrének címezve. Többen megalkuvással vádolták a kommentfolyamban a gyermekek közül egyedül nevesített Göncz Kingát, ám ezt épp Wittinghoff intette le azzal, hogy amikor Budaörs utcát kívánt elnevezni Göncz Árpádról, az államfő lánya koordináló szerepet vállalt a család felé, és mindenben segített az önkormányzatnak.

Rainer M. János történész azok közé tartozik, akik a temetésen szeretnék meghallgatni az eredeti Mécs-beszédet: „Nem (csak, elsősorban) a családja búcsúzik, hanem a nemzet. Nem csak egy ember kilenc évtizedére tekintünk vissza, hanem mindannyiunk évtizedeire. Amit vele éltünk. Erről akarunk hallani.” Lapunkhoz a család környezetéből az az információ jutott el, hogy számukra a legfontosabb a búcsú méltóságának megőrzése, ám úgy érzékelik, hogy ennek a szándéknak „több oldalról is vannak ellenzői”.

Este aztán az MTI adta hírül, hogy a temetésen mégis búcsúbeszédet mond Mécs Imre. Mint kiderült, a Göncz család és Mécs ­Imre csütörtökön megállapodott abban, hogy Göncz Árpád korábbi kívánságának megfelelően Mécs Imre mond búcsúbeszédet a gyászszertartáson, és a szónoklat a család kérésére személyes hangvételű lesz.

A Göncz Árpád Alapítvány közleménye szerint Mécs Imre a „teljes beszédét” később a Kossuth téren mondja majd el.
Az életének 94. évében, október 6-án elhunyt Göncz Árpád teme­tése ma délután három órakor kezdődik az Óbudai temető 16-os parcellájánál.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.