Ugyanakkor Borai is elismerte, hogy ez a modell nem bizonyult életképesnek, mert az önkormányzatok „nagyon gusztustalan módon" jelölték ki a zónákat, jobbára a városok szélén, „ahová a kutya sem megy, szinte halálra ítélve a tevékenységet".
Tamás Erzsébet kriminológus arról beszélt, hogy a prostituáltak a folyamatos bírságolás elől – s erről szerinte nem tehetnek a rendőrök, hiszen ők csak a törvényi kötelezettségüknek tesznek eleget – bujkálni kényszerülnek vagy külföldre szöknek. Hozzátette: a prostitúció „szervezett bűnözési hátterét soha nem fogjuk tudni megszüntetni", ezért a legkisebb rosszakra kell törekedni.
– 150 ezer forintra büntettek a rendőrök, mert az önkormányzat nem jelölt ki türelmi zónát. Másfél évig ültem, több hónapig bűncselekmények miatt elítéltekkel voltam összezárva egy szűk zárkában – mondta az eseményen egy prostituált.
– Valóban, a szabálysértési eljárás a legabszurdabb szankció – mondta Moldova Zsófia, a Helsinki Bizottság rendészeti programjának jogásza, hozzátéve: gyakori, hogy több mint egy évet töltenek büntetés-végrehajtásban a prostituáltak, sokszor rosszabb körülmények között, mint ha börtönben lennének elítéltként. Egy nő ellen 32 szabálysértési eljárást folytattak le, összesen 240 ezer forintra bírságolták, amit nem bírt kifizeti, ezért 448 napig ült. Hozzátette: 18 év alattiakkal is találkoznak a fogvatartottak között, s ez szerintük nemzetközi jogszabályba ütközik.
A SZÉE adatai valóban sokkolók: míg 2011-ben „2368 esetben született elmarasztaló bírósági ítélt szabálysértés elkövetéséért", addig 2012-ben 14349 eljárásban született elmarasztaló ítélet, melyből 12513 helyszíni bírság. 2012-ben az egy főre kiszabott legmagasabb pénzbírságok meghaladták a tízmillió forintot. Az összes pénzbírság, amellyel a prostituáltakat a kormány – az állami hatóságokon keresztül – sújtotta, egymilliárd forint volt.
– A magyarországi jogalkotásra mindig is a nőket megrendszabályozó magatartás volt a jellemző – ezt már Betlen Anna közgazdász, emberi jogi aktivista mondta. A Női Érdek munkatársa szerint a jogalkotók nem értették meg a New York-i egyezmény üzenetét.
– Magyarország mindenféle emberi jogi egyezményt aláír, amiket aztán nem feltétlenül tart be – jelentette ki. Leszögezte: a prostitúció nem egyeztethető össze az emberi méltósággal, ez áll a New York-i Egyezményben. De ha nem egyeztethető össze, akkor miért a türelmi zónák kijelölése okozza a legfőbb problémát? – kérdezte, utalva arra, hogy az egyezmény konkrét cselekvési terveket is tartalmaz arra vonatkozóan, miként lehet határokon átnyúlva az emberkereskedőket ellehetetleníteni, az áldozatokat segíteni. De a stricik ellen csak mutatóban tud felmutatni büntetőeljárásokat a rendőrség.
Betlen Anna szerint a rossz szabályozás egyik forrása az, hogy a magyar kormányok nem vették a fáradságot arra, hogy meghatározzák, ki a fő cselevő. – A prostitúciót legalizáló holland modellben a nő az aktor, a kliensbüntető svéd modellben pedig a "vásárló", azaz a férfi. A hollandok azt tapasztalták, hogy amit a legalizációtól vártak, nem jött be, mert nem törték le az emberkereskedelmet, nem lett kevesebb a kiskorú áldozat. Erre már a franciák is rájöttek, ott is a "vásárló" kerül a szabályozás középpontjába, akit első lépésben felvilágosítással, később pénzbírsággal sújtanak. Lám, a franciák nem a kényszerhelyzetben lévő nőktől szedik be a bírságot – mondta lapunknak Betlen Anna.
A nő jó üzlet
A New York-i Egyezmény a háború utáni traumából született. „A háború alatt mutatta meg a prostitúció az igazi természetét. Akárkiből prostituált lehetett. Akármilyen polgárasszonyból. A lengyel parasztok egymás után vitték a lányaikat a német megszállóknak élelemért, pénzért cserébe" – mondta lapunknak Betlen Anna, arra utalva, hogy azonnal kialakul a tömeges prostitúció, ha valahol nagy a krízis, vagy a szegénység. Mint most, Magyarországon: „A nő jó üzlet. Tízezrével állnak a nyugat-európai zónákban, hogy eltartsák magukat, a családjukat, az uzsorásokat. Egész Kelet-Magyarország abból él, hogy van néhány tízezer nő, akiknek az állam semmit sem ad, se segélyt, sem biztosítást, se munkalehetőségeket, sem iskoláztatást, se gyerekvédelmet – összegzi Betlen Anna. (Ó. M. D.)
