Antiszemita névadó lehet, kommunista nem

A Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának átnevezése kapcsán hívták fel a figyelmet arra a jogi helyzetre, hogy az MTA elnöke jogosult egy személyben dönteni, akár felül is bírálni azt a névsort, amelyet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet (BTK) meghatározott, mint a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető, ezért tilalmas elnevezést. Az MTA elnökének 39/2012. számú határozata és annak melléklete ma is érvényben van.

A Népszava 2013. május 3-i információja szerint Pálinkás József a maga elnöki idejében három esetben élt is ezzel a lehetőséggel. Személyes döntésével a „nem javasolt” kategóriába tette Lukács Györgyöt és Károlyi Mihályt, akiket a BTK által felállított háromtagú bizottság elfogadott. A bizottság elutasítása ellenére támogatta viszont, hogy közterület viselhesse Prohászka Ottokár nevét.

A Ságvári Endre gimnázium főbejárata Szegeden
A Ságvári Endre gimnázium főbejárata Szegeden
Forrás: Google Streetview

Az MTA elnökének 39/2012 számú határozata és annak melléklete ma is érvényben van. A melléklet 4. paragrafus 3. bekezdése szerint „Amennyiben az MTA Titkárság Jogi és Igazgatási főosztálya az MTA BTK véleményével nem ért egyet, az állásfoglalás tartalma vonatkozásában az Akadémia elnöke dönt. Az Akadémia elnöke előbbiek szerinti döntése meghozatala során akadémiai szakértő testület véleményét is kikérheti, vagy e célból szakértő testületet hozhat létre.” A 4. bekezdés pedig így szól: A (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha az Akadémia elnöke – az MTA Titkárság Jogi és Igazgatási Főosztálya véleményétől függetlenül – az MTA BTK véleményével nem ért egyet.”

Informátoraink szerint az MTA elnökének, aki ma Lovász László, és nem Pálinkás József, jogában áll egy személyben megváltoztatni a BTK névbizottságának döntését. Lovász Lászlónak joga van úgy dönteni, hogy a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium megőrizhesse a nevét – érveltek informátoraink. Lovász László Szegedről indult, a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumhoz sok szálon kötődik, és a hírek szerint kiváló információkkal rendelkezik a névváltoztatás körül kialakult konfliktushelyzetről.

Az MTA sajtóirodája útján megkérdeztük, kíván-e ebben az ügyben segíteni volt iskolája egykori és jelenlegi diákjainak, akik e néven tekintik identitásuk részének az iskolát, annak szellemiségét, az ott talált közösséget, amelybe ők is belenőttek, gyökereztek? Hiszen tudomásunk szerint az MTA elnöke jelenleg is mérlegelhet: ha Prohászka Ottokár megfelel, akkor Ságvári Endre is megfelelhet-e?

Simon Tamás, az MTA kommunikációs főosztályvezetője válaszolt kérdésünkre. Azt írta: a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumtól vagy annak fenntartójától az Akadémiához nem érkezett megkeresés a gimnázium nevének fenntarthatóságát illetően. Ennek oka, hogy a gimnázium nem az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény. A gimnázium alapítója és fenntartója a Szegedi Tudományegyetem, nem pedig az önkormányzat. Mivel a SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma egyik olyan törvény hatálya alá sem tartozik, amely az Akadémiának az önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tekintetében véleményezési hatáskört biztosít, az Akadémia elnökének nincs hatásköre ebben az esetben a név kapcsán állást foglalni. Az Akadémia a vitához kapcsolódó szakmai (életrajzi, történeti) háttéranyagok elkészítésében tud szerepet vállalni.

Simon Tamás kérdésünkre a Népszava korábbi információját cáfolva közölte, Pálinkás József egyetlen esetben sem változtatta meg a BTK döntését. Az, hogy Károlyi Mihály és Lukács György nem javasolt, a sokak által antiszemitának tartott Prohászka Ottokár pedig nem is esik a törvény hatálya alá, az MTA hivatalos álláspontja szerint a BTK eredeti döntése. Ellentmond ennek, hogy a névbizottság három tagja közül Horváth Sándort saját kérésére felmentették javaslattételi kötelezettsége alól, Pók Attila pedig az Indexnek 2013. április 25-én úgy nyilatkozott: „az Akadémia vezetése felé elküldött javaslatunk később több helyen módosult, mire végső formát öltött”. Kérdésre megismételte: „a végső állásfoglalást nem a mi bizottságunk hozta meg”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.