Progresszív adózást ígér az MSZP-program vitairata

– Egész Európa megtapasztalja a baloldal térnyerését, a magyarok is meg fogják – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a József Attila Alapítvány konferenciáján, utalva Franciaországra, ahol a szocialista Francois Hollande nyerte az elnökválasztást.

Mesterházy Attila szerint ez egyben új fejezetet nyit a válságkezelésben, mert az eddig uralkodó konzervatív, hiánylefaragó, megszorító válságkezelés nem működött. Ehelyett munkahelyteremtésre van szükség, a növekedés feltételeit kell megteremteni.

A József Attila Alapítvány bemutatta az MSZP programját
József Attila Alapítvány bemutatta az MSZP programját a Corinthia Hotelben. 2012.05.16. Fotó: Móricz Simon

A pártelnök erről az Ajánlat Magyarországnak - Párbeszéd a nemzetért címmel készült vitairat bemutatása kapcsán beszélt, melyet az MSZP felkérésére készített a József Attila Alapítvány. Kiemelte: csökkenteni kell a legalsó és legfelső rétegek közötti különbségeket, amihez határozottabb állami beavatkozás kell. Az életminőség javítása, az egyenlőtlenségek felszámolása ugyanis elsősorban az állam feladata, de mindenki érdeke. Szerinte egy haladó európai országban a gazdasági versenyképesség és a társadalmi igazságosság nem kizárják, hanem feltételezik egymást.

Hangsúlyozta, hogy a baloldal számára történelmi esély nyílt, mert most mindennél nagyobb szükség van egy baloldali alternatívára. Az MSZP kiszámítható gazdaságpolitikát, igazságosságot, érdemi párbeszédet ajánl, melynek célja a jólét és a "jól lét", a közös és az egyéni gyarapodás - Nem azon kell rágódni, hogy mit rontott el a Fidesz, hanem azon, hogy mit teszünk 2014-ben a Fidesz bukása után - tette hozzá.

A pártelnök kiemelte, hogy az embereket a munkahelyek, a nyugdíj, az oktatás, az egészségügy, a vállalkozások helyzete, az igazságos közteherviselés, a fenntartható szociális rendszer érdekli, ezért országos párbeszédet indítanak az Ajánlat Magyarországnak vitaanyagról. Ez azonban nem a párt választási programja, hiszen azt nem most kell elkészíteni, de a programalkotást így kezdik el. - Ez egy alap, amiről tabuk nélkül kell vitázni, hogy később reális program készülhessen - mondta. 

A vitairatban a párt minden demokratikus erőnek együttműködést ajánl az európai alapjogok, a jogállami értékek és az alkotmányosság helyreállítása érdekében. A szöveg szerint a válság lehetetlenné tette a korábbi szociális intézkedések folytatását, az Orbán-kormány felelőtlen politikája miatt pedig tovább fokozódtak a feszültségek, drasztikusan növekedtek a társadalmi különbségek. Ezért új fejezetet kell nyitni, a szolidáris Magyarország, a demokratikus IV. Köztársaság korszakát. 

Jogszabályokat helyeznének hatályon kívül

A József Attila Alapítvány javaslatai között szerepel többek között a "fékek és ellensúlyok" rendszerének, az Alkotmánybíróság, az ombudsmanok megnyirbált jogkörének, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék, a Költségvetési Tanács függetlenségének és a média szabadságának helyreállítása. Azon jogszabályok hatályon kívül helyezése, melyeket az európai jogelvekkel ellentétesen, visszamenőleges hatállyal léptettek életbe. Emellett alkotmányos szinten garantálnák a szociális biztonsághoz való jogot, a munkavállalók védelmét és az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét. A közszolgálatban véget vetnének a politikai lojalitás szélsőséges megkövetelésének a szakmaiságra helyezve a hangsúlyt.

Megteremtenék a valódi médiaszabadság jogi feltételeit, felszámolnák többek között az egypárti médiatanácsot és megszüntetnék a manipulált frekvenciagazdálkodást. Az önkormányzatokról szólva demokratikusan ellenőrzött modellt alakítanának ki, amely a helyi közösségek érdekeit védi a hatalommal szemben, megszüntetnék a kormányhivatalok közvetlen politikai irányítását. Budapest gazdálkodását újraszerveznék, helyreállítanák a város önrendelkezési jogát.

A Munka és gazdaság fejezetben kiemelik: vissza kell állítani a munkavállalókat védő garanciákat, az érdekvédelmet, a tiltakozás, a sztrájk jogát. A munkahelyteremtés érdekében csökkenteni kell a foglalkoztatást terhelő adókat, járulékokat és elvonásokat, első lépesben kifejezetten a leghátrányosabb helyzetű térségekben és csoportokban. Mivel nem engedhető meg, hogy képzetlen fiatalok jelenjenek meg a piacon, vissza kell állítani a tankötelezettség korhatárát 18 évre.

A közfoglalkoztatást úgy alakítanák át, hogy kiegészüljön a későbbi, tartós foglalkoztatást megalapozó programokkal. Megszüntetnék a jelenlegi diszkriminatív közmunkaviszonyokat, a közmunkásokra is a nyílt munkaerőpiac szabályait alkalmazva.

Visszaállítanák az önkormányzatok iskolafenntartó jogosítványait, és kezdeti beváláson alapuló felsőoktatási rendszert javasolnak. Ennek lényege, hogy aki megfelel a felvételin, az az első évet állami támogatással kezdheti, később teljesítmény alapján a hallgatók 45-50 százaléka kapna állami támogatást. Az egészségügyről azt írják, hogy 2020-ra az egészségügyi dolgozók átlagkeresetének el kell érnie a nemzetgazdasági átlag másfélszeresét. A szolidaritáson alapuló egészségbiztosítás rendszerét újraépítenék. Új társadalmi szerződésben rögzítenék az egészségügyi közkiadások minimális mértékét.

Szolidaritási hozzájárulást vezetnének be

Kiemelik: az államadósság elérendő szintjét a GDP 60 százaléka körül érdemes meghúzni. Reális eurócsatlakozási programot kell alkotni, ami mind az infláció, mind az árfolyam szintjét behatárolná. Hangsúlyozzák, hogy megállapodásra van szükség az EU-val és az IMF-fel, amely előnyös az országnak és amellyel elkerülhetők a nehéz helyzetben lévőket sújtó újabb megszorítások.

Javasolják, hogy fizessenek a jövedelmükkel arányosan többet az átlagosnál többet keresők, és enyhüljenek az alacsony jövedelműek terhei. Ha nem lehet változtatni az adózásra vonatkozó sarkalatos törvényeken, akkor a progresszivitást az egykulcsos adó mellett, külön kivetett szolidaritási hozzájárulással kell biztosítani.

A munkajövedelmet annak átlagos mértékéig 16 százalékos adó, a magasabb jövedelmeket akár többsávos hozzájárulás terhelhetné. A nem munkából származó jövedelmekre is progresszív terhelést javasolnak. Hozzáteszik, hogy a kisebb keresetűeknek is maximálisan igénybe vehető mértékig szükséges kiegészíteni a gyerekkedvezményt.

A munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulást csökkentenék, visszavonnák az egyszerűsített vállalkozási adó kulcsának növelését, s azt 30 százalékra csökkentenék. A társasági adónak 50 millió forint adózás előtti eredményig 10, felette 19 százalékos terhelést ajánlanak. Az üzemanyag jövedéki adóját csökkentenék, és visszavonnák a kétszázalékos áfaemelést és az új adókat, mint a telefonadó.

A vitairat emellett szól a környezetvédelem, a digitalizáció, a vidék helyzetének javításáról, a magánnyugdíjrendszerben maradtak teljes körű rehabilitációjáról, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának újraszervezéséről, esélyegyenlőség-teremtő programokról.

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke a konferencián elmondta, hogy a pénzügyi, gazdasági válság szociális-politikai krízissé vált, így az uniónak választania kell a mélyebb integráció vagy a dezintegráció között. Szerinte minden racionális érv az előbbi mellett szól.

Hangsúlyozta, hogy a fiskális kiigazítás nem brüsszeli, hanem nemzeti érdek, ami nélkül nincs kiút a válságból. A GKI szerint a európai válság sokáig elhúzódik, az unió többsebességűvé, több szintűvé válik. Ehhez kell Magyarországnak alkalmazkodnia. Az euró bevezetése nemzeti érdek, ami prognózisaik szerint 2016-17-ben jöhet el.

Vértes elmondta, hogy a magyar gazdasági gondok lényege politikai, a jogbizonytalanság, a kiszámíthatatlanság és az elhibázott gazdaságpolitika. A gazdaságpolitika egyik célja sem teljesült, a költségvetési hiányt csak megszorításokkal tudják 3 százalék alatt tartani, az államadósság csak a magánnyugdíjpénztárak államosítása miatt csökkent.

Hozzátette, hogy a GDP mérséklődni fog idén, a gazdasági növekedés legjobb esetben évi egy százalék lesz. Nincs javulás a foglalkoztatásban, az állami cégek egy része a csőd szélén áll. 2013 a költségvetési megszorítás nyolcadik éve, ráadásul a Széll Kálmán-terv 2.0-ban nincs szerkezeti átalakítás, csak szimpla megszorítás, melynek 70 százaléka adóemelés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.