Prisztás-gyilkosság: P. Tamás Dominikán nyaralt Lakatos Andrással

P. Tamás, a Prisztás-gyilkosság elsőrendű vádlottja az 1990-es évek második felében nyaralt együtt Dominikán a magyar alvilág bankáraként is emlegetett Lakatos Andrással. Egyebek között ez derült ki az elsőrendű vádlott vallomásából büntetőpere hétfői tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken.

Lakatos Andrást ("Kisbandit") akkor már a magyar hatóságok és bizonyos alvilági körök is keresték. P. Tamás viszont azt mondta, több tanúval is tudja bizonyítani, hogy együtt töltötték az időt a Karib-tengeri szigeten. P. Tamás nehezményezte, hogy tudomása szerint a rendőrség nemrégiben megsemmisítette az Aranykéz utcában felrobbantott Boros József kevéssel halála előtt tett vallomását, amelyben szerinte szó volt például Prisztás Józsefről, valamint olyan, az alvilágban jól ismert emberekről, akik ebben a perben terhelő vallomásokat tettek rá.

P. Tamás kifogásolta azt is, hogy másik büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, így megnehezült a kapcsolattartás családtagjaival.

A tárgyaláson a bíróság meghallgatott két tanút, akiket órákon át hiába faggattak arról, hogy adtak-e az egyikük nevén lévő mobiltelefont a vádbeli időszakban P. Tamás vádlott-társának, volt testőrének. Az ügyészség szerint 1996 őszén P. Tamás utasítására - elszámolási viták miatt - ő lőtte fejbe az alvilágban jól ismert Prisztás Józsefet.

A tanúk rendre arra hivatkoztak, hogy másfél évtized elteltével már nem tudják felidézni a történeteket. A bizonyítási eljárás folytatódik.

A vádirat szerint P. Tamás 1994 és 2000 között az Energol Rt. vezérigazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban. 1996-ban kölcsönügyletek folytán elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, és elhatározta, hogy megöleti őt.

A későbbi áldozatot P. Tamás ismerőse csalta a III. kerületi Ladik utcába 1996. november 1-jén, majd ott P. Tamás testőre pisztollyal fejbe lőtte a kocsijába beszálló Prisztást, aki a helyszínen meghalt.

Az eljárás során mindhárom vádlott tagadta bűnösségét.

P. Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette, tavaly júliusban elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok őt gyanúsították meg Prisztás József meggyilkolása mellett a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással, amelyben meghalt a sajtóban rendőrségi informátorként is emlegetett Boros József Károly, továbbá Seres Józsefnek és testőrének meggyilkolásával 1999-ben, Tahitótfaluban.

Portik Tamás neve a közelmúltban azzal kapcsolatban vált széles körben ismertté, hogy nyilvánosságra kerültek a 2008-ban, a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal élén álló Laborc Sándorral folytatott megbeszélései. A két beszélgetésről készült hangfelvételek leirata szerint Portik Tamás félt, hogy 2010-ben a baloldal elveszíti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle, Laborc viszont közéleti szereplőkre terhelő információkat várt tőle. Abban az ügyben hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás gyanúja miatt folytat eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.