Pride after: A rendőri büszkeség napja

A rendőrség szerint ők garantálták a melegfelvonulás résztvevőinek személyes biztonságát – a szervezők ezt kicsit másképp látják.

A rendőrség visszautasította a Budapest Pride felvonulás szervezőinek szerdai nyilatkozatát. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerda este az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a rendőrség a rendezvény biztosításának egésze során maradéktalanul eleget tett kötelezettségeinek.

"Közismert, vitathatatlan tény" – írták –, hogy a múlt szombati rendezvény résztvevői közül senki nem sérült meg. A felvonulás előtt, alatt és után a rendőrség garantálta a résztvevők személyes biztonságát. A rendezvény előkészítése során a szervezőkkel folytatott tárgyalásokon a rendőrség valamennyi felvetésre érdemi intézkedést hozott, azokat a szervezők elfogadták, támogatták. Nem tekintik vitathatónak, hogy a rendőrség a rendezvény biztosításának egésze során maradéktalanul eleget tett kötelezettségeinek.

Kiemelték: a rendezvény rendjének biztosítása a szervezők kötelezettsége, de ennek nem tudtak eleget tenni. Ezért a szervezők kérésére a rendőrség azonnal reagált, amikor világossá vált, hogy számukra megoldhatatlan feladat a rend fenntartása, szükséges és indokolt a rendőri közreműködés. Rendőrsorfallal választották szét a résztvevőket és az ellentüntetőket.

A felvonulásról távozáskor kialakult torlódás, amely "nem volt nagyobb, mint bármely más, hasonló nagyságrendű kulturális vagy sportrendezvény esetén", a rendőrség szerint "a tömegközlekedési eszközök áteresztő kapacitására vezethető vissza".

A külső szakértők és a hozzáértő szakemberek kiválónak minősítették a rendezvény biztosítását – írták, hozzátéve: a rendőrség "lezártnak tekinti a rendezvény rendőri biztosítása körül a laikusok részéről gerjesztett vitát".

Hanzli Péter, a Pride sajtóreferense szerdán az MTI-vel azt közölte: a szervezők szerint a Budapest Pride résztvevőinek testi épsége és személyes biztonsága is veszélybe került a rendőrség mulasztásai miatt a felvonuláson, a rendőrség sok esetben nem teljesítette intézkedési kötelezettségét. Hozzátette: úgy ítélik meg, hogy "a nagyszámú rendőri állomány munkáját utolsó pillanatban megszülető döntések, nehézkes kommunikáció, lassú reakcióidő és határozatlanság jellemezte, ezért a felvonulás résztvevői sok esetben teljesen védtelenek maradtak a randalírozók fenyegetésével és esetenként az ellenük irányuló fizikai erőszakkal szemben".

Ezért írásban kérték azon videofelvételek megőrzését, amelyeket a felvonulás útvonalán és annak környékén elhelyezett térfigyelő kamerák készítettek, hogy ezek segítségével azonosítani lehessen a bűncselekmények elkövetőit. Egyben felszólítanak mindenkit arra, hogy akinek a birtokában van olyan kép- vagy hanganyag, amely a felvonulás résztvevői ellen elkövetett szabálysértéseket vagy bűncselekményeket dokumentálja, juttassák el a Budapest Pride szervezőihez – közölte Hanzli Péter.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.