Pozsony nem tud a szombati Gyurcsány–Fico találkozóról

Egyelőre semmilyen tájékoztatást sem kaptunk arról, hogy szombaton Budapesten informális találkozót tartana Robert Fico és Gyurcsány Ferenc – válaszolt érdeklődésünkre Silvia Glendová pozsonyi kormányszóvivő. A magyar kérdésekre Pozsony csak akkor válaszol, ha lesz meghívó. A Nol tévedésből egy korábbi videó-felvételt idézett új nyilatkozatként, tudósítónk erre kérdezett rá új várakozásként. Olvasóinktól és az érintettektől elnézést kérünk.

Egyelőre semmilyen tájékoztatást sem kaptunk arról, hogy e hét végén, Budapesten informális találkozót tartana Robert Fico és Gyurcsány Ferenc – válaszolt érdeklődésünkre Silvia Glendová pozsonyi kormányszóvivő. Hozzátette, hogy tavaly novemberi, révkomáromi eszmecseréjük során valóban megegyeztek abban, hogy az eszmecserét idén Budapesten folytatják, de az időpontról még nem született megállapodás.

Ma reggel a magyar kormányfő a TV2 Mokka című műsorában többek között kifejtette:  – Szeretném hinni, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök el tudja magával hozni azt a jelentést, ami a Dunaszerdahelyen történtek kivizsgálását tartalmazza. Kételkedünk abban, hogy a rendőségi fellépés jogszerű volt-e vagy szabályos. Ezt a történetet le kell játszani. Szlovákia kormányának az a feladata, hogy kivizsgálja a történteket, és megnyugtató választ adjon a magyar kormánynak, amihez viszonyulni tudunk. A jövőre vonatkozóan is lennie kellene egy világos álláspontna – tette hozzá Gyurcsány. Ennek tartalmaznia kellene, hogy muszáj nyugalomban és békében élni, a nemzeti kisebbségek nem ellenfelei az országnak, hanem az ország erejét növelő tényezők.

Fico tavaly többször kijelentette, hogy a dunaszerdahelyi rendőrattakot Szlovákia főügyésze és a pozsonyi parlament illetékes bizottsága is törvényesnek ítélte meg. – Ebben az ügyben a kabinetemnek semmilyen dolga sincs. Aki úgy érzi, hogy jogsértés érte, forduljon az illetékes rendőri felügyeleti szervhez vagy a bírósághoz – hangoztatta többször is a szlovák miniszterelnök. Portálunk arról érdeklődött, hogy azóta megváltozott-e az álláspontja, s eleget tesz-e magyar kollégája elvárásának. – Amig nincs meghívó Budapestről, addig nem kommentáljuk Gyurcsány Ferenc szavait – felelte Glendová.

(POZSONY)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.