Pozsgay Imre havilapot indít

Stádium címmel társadalmi és kulturális havilap indult, amelynek főszerkesztője Pozsgay Imre; az elmúlt napokban először megjelent lapot a készítői független sajtóorgánumnak szánják - közölte a százhalombattai központú, országos terjesztésű folyóirat alapítója és felelős szerkesztője kedden az MTI-vel.

Fazekas István jogász, Váci Mihály- és Jókai-díjas költő, műfordító elmondta: a Pozsgay Imre egyetemi tanár által jegyzett lap a tulajdonos-kiadó (Editio Librorum Kft.) és a szerkesztőség szándéka szerint a szellemi összefogás lapja lesz.

Céljaikról Pozsgay Imre a helyi televízióban úgy fogalmazott: a szétvert, s ezért megosztott magyar társadalom szekértáborainak felszámolása érdekében minden szellemi és művészi értéknek helye van az újságban. Aktuális politikai kérdésekkel csak kivételes esetekben, például akkor akarnak foglalkozni, ha valamilyen nemzetellenes vagy emberellenes ügyben meg kell szólalniuk - idézte a főszerkesztőt Fazekas István.

Hozzátette: a társadalmi, szépirodalmi és kulturális rovatokban egyebek mellett tanulmányokat, esszéket, híreket, verseket, novellákat, kritikákat, illetve riportokat közölnek, minden lapszám vezércikkel indul (az elsőben Pozsgay Imre a társadalom megosztottságát elemzi). Az egyelőre ezer példányban, A/3-as méretben megjelent lap előfizetéssel is megvásárolható; az egyes lapszámokat bemutatókon népszerűsítik - közölte a Stádium felelős szerkesztője.

Pozsgay Imre a rendszerváltás előtt több politikai funkciót töltött be, a többi között főtitkára volt a Hazafias Népfrontnak, illetve minisztere a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormánynak. Frakcióvezetője volt néhány hónapig az első szabadon választott Országgyűlés szocialista képviselőcsoportjának. Azóta egyetemen tanít, valamint részt vett az új alaptörvény kidolgozásában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.