galéria megtekintése

Potyognak a csontvázak: bukhatják a romák a kastélyt

4 komment


Czene Gábor

Valószerűtlen, hogy borsodi kastélyában záros határidőn belül sportiskolát képes létrehozni az Országos Roma Önkormányzat: így viszont elvész a megyaszói tulajdon. Egyébként is nagy a zűr az ORÖ ingatlanai körül. Hegedüs István elnök például azt kéri Farkas Flóriántól: adja vissza egy budai villalakás kulcsát és fizessen egymillió forintot.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés 2011 decemberében döntött arról, hogy „közérdekből térítésmentesen” átruházza a Megyaszó külterületén fekvő kastély és a körülötte lévő park tulajdonjogát az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) részére. A feltétel az volt, hogy az ORÖ öt éven belül létesítsen bentlakásos sportiskolát fiúk számára, ellenkező esetben a megyei önkormányzat visszaveszi az ingatlant.

A megyaszói kastélyban eddig semmi nem történt, a terület őrzése ugyanakkor milliókat emésztett fel – nyilatkozta lapunknak Makai István, az ORÖ ellenzéki képviselője. Semmi esélyt nem lát rá, hogy a határidő lejárta előtt, jövő év végéig sikerül létrehozni a sportiskolát.

A megyaszói kastély. Az ORÖ évek óta hozzá sem nyúlt
A megyaszói kastély. Az ORÖ évek óta hozzá sem nyúlt
Fotó: Roma Polgárjogi Mozgalom

 

Egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mennyibe kerülne a megvalósítás, de pillanatnyilag ez mindegy is. Makai elmondása szerint a befuccsolt programok, elvont támogatások és a visszaélések gyanúja miatt az ORÖ csődközeli állapotban van: kormányzati segítség nélkül életben maradni sem lesz képes, nemhogy új intézményt alapítani.

A miskolci Dancs Mihály, a szintén ellenzéki Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője járt a megyaszói kastélynál – igaz, csak az udvarig jutott. A kétszintes főépület, a melléképületek és az ősparkos, többhektáros terület értéke szerinte százmilliókban mérhető. Bár a helyszín ideális lenne egy bentlakásos intézmény számára, ő is azt valószínűsíti, hogy az egészből nem lesz semmi. „Már kaptam olyan jelzéseket, hogy az ingatlant elveszik az ORÖ-től” – mondta.

Bármelyik szekrényt nyitjuk ki, potyognak a csontvázak – jellemezte a helyzetet Makai István. A RomNet hírportál írta meg a közelmúltban, hogy a XII. kerületi, 160 négyzetméteres luxuslakást feltehetően sajátjaként használja Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, miniszterelnöki biztos – annak ellenére, hogy már több mint egy éve nem ő az ORÖ elnöke.

Budapest, Svájci út 10. Rejtély, hogy ki és mire használta a roma önkormányzat luxuslakását
Budapest, Svájci út 10. Rejtély, hogy ki és mire használta a roma önkormányzat luxuslakását
Földi D. Attila / Népszabadság

Farkas Flórián közleményben tiltakozott, mondván, hogy a szóban forgó ingatlant nem használja, és nem is használta soha. Vajda László, az ORÖ képviselője ellenben azt a verziót erősítette, hogy a lakás kulcsai Farkasnál vannak. Ha nem kerülnek elő a kulcsok, akkor a napokban feltörik az ajtót és kiderítik, használta-e valaki a lakást az elmúlt hónapokban – mondta az Indexnek.

Kérdésünkre Vajda László finomított álláspontján. Nem „feltörik” a lakást, hanem „hivatalos személy jelenlétében” lecserélik a zárat.

Hegedüs István, az ORÖ elnöke nem emlékszik pontosan, hogy személyesen ő vagy egyik munkatársa adta-e át Farkas Flóriánnak a budai ingatlan kulcsait, de annyi biztos, a „tudtommal történt”. Akár használta a lakást, akár nem, a kulcsok nála voltak, más oda nem tudott bemenni. Hegedüs visszakéri a kulcsokat, és arra készül, hogy levélben szólítja fel Farkast: fizesse ki az elmaradt, nyár óta halmozódó közös költséget, mintegy 900 ezer forintot.

Tiszta Svájc

A lapunk birtokában lévő kimutatás alapján a Dohány utcai székházon kívül az ORÖ-nek egy balatonboglári ingatlanegyüttes, három Csengery utcai lakás, valamint a Normafa közelében, a XII. kerületi Svájci úton egy villalakás van a birtokában. Nem számítva az elhíresült „Híd a munka világába” foglalkoztatási szövetkezet budapesti és vidéki irodáit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.