Pontosítás

A Quaestorról szóló, a múlt szombati Hétvége mellékletünkben megjelent Itt földrengés lesz, ha Simicska után Tarsoly is kiborul című cikkünkben azt írtuk, hogy a „Quaestor az Erdő Péter bíboros által kezdeményezett, italkereskedelemmel, étkeztetéssel, mozgó vendéglátással foglalkozó Vinum Primatis Zrt.-ben bukkant fel. A cégben a Quaestor és az Incoronata, a Mátyás-templom kulturális központja 50-50 százalékban lett tulajdonos.” Ezt követően cikkünket úgy folytattuk: „A bíboros által meghívott testületbe olyan emberek kerültek be, mint például Baldauf László, a CBA elnöke, Béres József, a Béres Zrt. elnöke, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, Csizmadia László, a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskola nyugalmazott főigazgatója, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék akkori elnöke, Lomnici Zoltán, aki az idő tájt a Legfelsőbb Bíróság elnökeként tevékenykedett, s Tarsoly Csaba, a Quaestor Zrt. elnök-vezérigazgatója.”

A felsorolt, közismert személyiségek a valóban félreérthető szövegrészt úgy értelmezték, mintha mi azt állítottuk volna, hogy ők a Vinum Primatis Zrt. Igazgatóságának, vagy valamely más testületének lettek volna a tagjai. Pontosítjuk a félreérthető mondatot, s nyomatékosítjuk, hogy a „meghívott testület” alatt nem a gazdasági társaságot, hanem egy egyesületet, a Prímási Borrendet értjük, amelynek nincs köze a Quaestor Zrt.-hez, bár Tarsoly Csaba a tagjai közé tartozott.

A pontatlanságért az érintettek elnézését kérjük.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.