Polt: nem indítanak eljárást Ángyán kijelentései nyomán

A legfőbb ügyész szerint önmagában az Országgyűlés vagy bizottsága előtt elhangzottak alapján — ha az ülésen hivatali hatáskörét meghatározó előírás keretében nem vett részt vagy arról hivatalos eljárása során nem értesül — az ügyésznek nincs lehetősége büntetőeljárást indítani.

Polt Péter ezt a Demokratikus Koalícióban politizáló Molnár Csaba írásbeli kérdésére válaszolta annak kapcsán, hogy a független képviselő azt firtatta: hivatalos tudomásszerzésnek tekinti-e, hogy a lemondott vidékfejlesztési államtitkár egy bizottsági ülésen szerinte konkrét példát is említett a földpályáztatási rendszer megsértése tekintetében.

A legfőbb ügyész - a parlamenti honlapon pénteken közzétett - válaszában megjegyezte azt is, hogy az országgyűlési képviselő a büntetőfeljelentés megtételénél az említett esetekben nincs korlátozva, sőt, hivatalos személyként köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt — ha az elkövető ismert, annak megjelölésével — feljelenteni.

Ángyán József a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának március közepi ülésén sajtótudósítások szerint védhetetlennek, elfogadhatatlannak nevezte bizonyos földpályázatok eredményét, átláthatatlannak a pályázati rendszert, és a kormány birtokpolitikai elveinek semmibe vételét rótta fel a döntéshozóknak. Fejér megyei példákat hozva azt mondta: sok esetben a településtől távol lakó nagygazdák, nagyüzemek és vállalkozók  
nyernek a pályázatokon, a helyi gazdálkodóknak pedig semmi sem jut. Kifogásolta azt is, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által kiírt pályázatokon nem nyilvános a pontozás.

Molnár Csaba korábban is fordult már a legfőbb ügyészhez ebben az ügyben. Akkor arra hivatkozott, hogy nyilvánosságra került Ángyán József lemondását indokló levele, amelyben a képviselő "mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportokról", "mindent vinni akaró maffiahálózatról", "spekuláns nagytőkés oligarchákról",  
"gátlástalan, mohó, másokon átgázoló zsákmányszerzőkről", általuk kikényszerített irányváltásról ír és azt kérdezte: hivatalos tudomásszerzésnek minősül-e a sajtóban megjelent tartalom.  

Polt Péter erre válaszul március 8-án azt közölte: nincs törvényes lehetőség büntetőeljárás indítására a  
vidékfejlesztési államtitkári tisztségéről lemondott Ángyán József sajtóban ismertetett levele alapján. Felhívta a figyelmet egyúttal arra, a Legfőbb Ügyészség következetesen képviselt álláspontja, hogy a sajtóban közölt információkat nem tekinti hivatalos tudomásszerzésnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.