galéria megtekintése

Polt feleségének tudnia kellett az óriási botrányról

Polt-Palásthy Marianna több jegybanki alapítvány felügyelőbizottságában is tevékenykedik.  

Polt-Palásthy Marianna
Polt-Palásthy Marianna
MTI

Különös helyzetben találhatja magát Polt Péter legfőbb ügyész a jegybanki alapítványok botrányos költési ügyeinek esetleges vizsgálatakor. Felesége, Polt-Palásthy Marianna ugyanis a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány felügyelőbizottságának (fb) elnöke, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványban pedig az fb tagja. 

Szintén felügyelőbizottsági tag a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt.-ben, amelyet a hat Pallas Athéné Alapítvány közösen hozott létre az új kecskeméti gazdálkodástudományi kar kivitelezésére.

 

A főügyész felesége a jegybank személyügyekért felelős ügyvezető igazgatójaként havonta bruttó ötmillió forintot keres. Polt-Palásthy Marianna 2014-ben érkezett az MNB személyzeti igazgatóságára, eredetileg havi 2,3 milliós fizetéssel. A 2010-es kormányváltás után az erőforrás-minisztérium jogi, személyügyi és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára volt.

A felügyelőbizottságok feladata, hogy ellenőrizzék az alapítvány működésének és gazdálkodásának törvényességét és célszerűségét, így kötelességük az alapítvány gazdálkodását az ügyek teljes körét illetően átfogóan ellenőrizni.

Az alapítványok vezetőinek névsora egyébként nem mutat nagy változatosságot. Mind a hat alapítvány felügyelőbizottságában megtalálható Kalina Gábor, az MNB számviteli igazgatója, kettőnek az elnöke pedig Gerhardt Ferenc MNB-alelnök. Az alapítványok kuratóriuma is tele van a jegybank vezetőivel: Matol­csy egyiknek az elnöke, egy másikban tag.

Emellett két kuratóriumi tagság és egy elnökség jutott Nagy Rózának, Matolcsy évtizedes bizalmasának, aki novemberben távozott a jegybank főigazgatói székéből. Outsidernek nevezhető az unortodox nézeteiről ismert Bogár László közgazdász és Lentner Csaba korábbi MIÉP-es képviselő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.