Polt a kérdést is fenyegetésnek tartja a botrányról

Ön azt állítja, hogy valaki, jelesül az én feleségem, bűncselekményt követett el. Én azt gondolom, hogy még eljárás sincsen – válaszolta Polt Péter legfőbb ügyész a parlamentben Harangozó Tamásnak.

A szocialista politikus azzal szembesítette a főügyészt, hogy – mint megírtuk – a felesége, Polt-Palásthy Marianna az egyik jegybanki alapítvány felügyelőbizottságának elnöke, egy másikban pedig fb-tag. Így Harangozó szerint „büntetőjogi felelőssége” van az alapítványok milliárdos költekezéseinek ügyében. Polt Péter ezt visszautasította és fenyegetőzésnek minősítette.

Harangozó arról is megkérdezte Poltot, hogy miről tárgyalt március közepén egy indiai étteremben Matolcsy György jegybankelnökkel. (A találkozót valaki megörökítette, a fotó Pápa Levente Együtt-alelnök Facebook-oldalán jelent meg, így vált ismertté.) Erre a főügyész azt mondta: nem titkos találkozó volt, nyilvános helyen, a nyitvatartási időben zajlott a megbeszélés, és egyebek mellett a Quaestor-ügyben szerzett tapasztalataikról egyeztettek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.