Politikai bábok a Parlamentben

MSZP: ha kétharmada lesz a Fidesznek, a többi politikus bábu lesz.

Mesterházy Attila szerint, ha a demokraták azt szeretnék, hogy Orbán Viktor és a Fidesz túlhatalmának legyen ellensúlya, kontrollja a parlamentben, akkor szavazzanak a második fordulóban 53 helyen az MSZP-re, 4 helyen pedig az LMP-re. Azt mondta: ha a Fidesznek kétharmada lesz a parlamentben, más politikai erők csak bábuk lehetnek.

MSZP kampány esemény
MSZP kampány esemény

Az MSZP listavezetője az Országház épülete előtt, a Kossuth Lajos téren a "7 nap demokráciáért, 7 nap teljhatalom ellen" sorozat részeként tartott sajtótájékoztatót pénteken, amelyen részt vett az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó, Horváth Csaba főpolgármester-jelölt és több budapesti jelölt.

A szocialista politikusok mellé felállítottak négy "kirakati bábut", amelyek Mesterházy Attila szerint azt üzenik: ha a Fidesznek kétharmada lesz a parlamentben, akkor minden más politika erő, politikus bábuként viselkedhet, semmire nem lesz ráhatása, semmilyen saját javaslatot nem tud majd elfogadtatni az Országgyűlésben.

A listavezető szólt arról is, hogy szerinte Orbán Viktor Fidesz-elnök korábbi mondatai nem demokratikus felfogásáról vallanak. Ezek közül kiemelte, amikor a Fidesz elnöke - szavai szerint - arról beszélt, a köztársaság csak ruha a nemzet testén, hogy nem tiszteli az alkotmányt, és hogy lehet választási szabályokat sérteni, mert majd jönnek a jogászok, jogászkodnak kicsit, "oszt jó napot".

Ha a demokraták azt szeretnék, hogy a parlamentben legyen Orbán Viktor teljhatalmának kontrollja, akkor a második fordulóban azokat a pártokat támogassák, amelyek megállítják Orbán Viktor, amelyeknek lehetnek alternatív javaslatai egy-egy "orbáni" kezdeményezéssel szemben - közölte, hozzáfűzve, ez Magyarország érdeke.

Horváth Csaba arról beszélt, hogy Budapest a választások első fordulójában már bizonyította: nem akarja a Fidesz kétharmados teljhatalmát.

A demokrata budapesti szavazókat, akik nem értenek egyet azzal, hogy egy pártnak korlátlan hatalma legyen, arra kérte, menjenek el a második fordulóban szavazni, és szavazzanak az MSZP jelöltjeire.

Az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint a Fidesz önkormányzatokkal kapcsolatos tervei azt mutatják, hogy a párt a budapestiek hagyományait, múltját akarja elrabolni, meg akarja törni azok lokálpatrióta erejét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.