Pokorni drámai látlelete a közoktatásról

Szégyenpadon ülünk - mondta tanévnyitó beszédében Pokorni Zoltán, aki szerint nem gyors jogszabályalkotásra, hanem megfontolt, jól átgondolt közoktatási törvényre van szükség. Az egykori oktatási miniszter a lassító szándékával azonban szembe megy Orbán Viktor elképzeléseivel. Pokorni kifogásolta azt is, hogy a parlament bizottsági elnökeként még nem láthatta a legújabb közoktatási koncepciót.

Jó, megfontolt és jól átgondolt közoktatási törvényre van szükség, nem gyors jogszabályalkotásra - mondta Pokorni Zoltán kedden Rákosmentén a távirati iroda tudósítása szerint.

Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke a XVII.kerületi tanévnyitó rendezvényen úgy fogalmazott: szükség van változásra az oktatásban, és nagy a felelőssége a jelenlegi döntéshozóknak. Az oktatáspolitikus az egyik legsúlyosabb problémának azt nevezte, amelyet mint mondta, mérések is alátámasztanak, hogy Magyarországon a legszelektívebb az iskolarendszer, így az otthonról hozott különbségeket nem képes kiegyenlíteni. "Szégyenpadon ülünk e téren" - fogalmazott, hozzátéve: ennek egyik oka a szétaprózott iskolarendszer. Jelenleg a közel 3200 önkormányzatból több mint kétezer tart fenn iskolát, de ezek fele ezer fő alatti település.

Pokorni Zoltán szerint szükség van az állam nagyobb szerepvállalására különösen a kistelepüléseken, de az sem lenne helyes, ha az állam venne át minden iskolát. Kitért arra is, hogy az oktatás GDP-arányosan alulfinanszírozott, már az óvodától kezdve, tehát szükség lenne a források növelésére, ugyanakkor mint megjegyezte: az eredményességet tekintve nem egyedül ez a meghatározó.

Mint kifejtette: alsó tagozaton a ráfordítások még megegyeznek az OECD-átlaggal, felső tagozaton ennek felét, középiskolában 40 százalékát, a felsőoktatásban harmadát költjük oktatásra. Megállapította, hogy azok az oktatási rendszerek eredményesek, és jobbak, ahol arra koncentrálnak, hogy a gyerekek számára egyenlő esélyeket biztosítsanak. Sikeresebbnek jellemezte még azokat az oktatási rendszereket, ahol minél később kényszerítik a gyerekeket iskolaválasztásra, és minél tovább tart az egységes iskola. Minden iskolaváltás egyben társadalmi szelekciós pont is - mutatott rá.

Pokorni Zoltán azt mondta, azt látták minden mérésben, hogy sokkal inkább érdemes a pedagógusokra költeni, mint az infrastruktúrára. Sokkal fontosabb, nagyobb jelentőségű tényező, hogy jól kifizetett és jól kiválasztott pedagógusok tanítsák a gyermekeket, mint hogy milyen épületben, és hogy ez kis létszámú csoportokban történik-e.

Szembe kell nézni azzal is, hogy megalázóan alacsonyak a pedagógusbérek, egyre kevésbé vonzó a pálya, és egyre többen kénytelenek másodállással kiegészíteni jövedelmüket. Eközben nagyon kis osztályokban, szétaprózott iskolaszerkezetben tanítanak. Kitért arra is, hogy 150 ezer pedagógus van állásban, a foglalkoztatási szerkezet abszurd, pedagógusokat foglalkoztatnak a menzán gyerekfelügyeletre és gyerekek kíséretére is, eközben nincs pedagógusi "asszisztentúra".

Az életpálya-modellnek ebben kell radikális fordulatot megvalósítania, és nem a meglévő rossz viszonyokat konzerválnia. Fordulat kellene, arra kell koncentrálni, hogy több munka esetén jobban megfizetett pedagógusok legyenek, és kevesebb számban. Ehhez egy tisztességes megállapodásra lenne szükség a szakszervezetekkel. Beszélt arról is, hogy a demográfiai adatokra nincs stratégiai válasza a magyar oktatásnak.

A szakképzés átalakítása kapcsán kiemelte: azt az elképzelést, amit az iparkamara hangoztat, hogy adminisztratív eszközökkel korlátozzák az érettségit adó intézmények számát, kapacitását és erővel tolják a gyerekeket a szakmunkásképzés irányába, mélységesen ellenzi. Ez egy rossz irány, különösen ha együtt jár a szakmunkásképzés négy évről háromra történő redukálásával - szögezte le.

A bizottsági elnök azt mondta, hogy ő maga még nem látta a legújabb oktatási koncepciókat, bár kérte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, hogy küldje át neki azokat, de ez nem történt meg.

Ezzel kapcsolatban az MTI kérdésére Hoffmann Rózsa azt mondta: Pokorni "már megkapta, a postánál kicsit elakadt a küldemény". Hozzátette: Pokorni Zoltánnal és az oktatási bizottsággal nyolc alkalommal egyeztettek a törvényről, amelynek koncepcióját vélhetőleg szerdán tárgyalja a kormány.

Pokorni egyébként a megfontolt törvényalkotást szorgalmazó kijelentésével a kormányfővel is szembe ment. Amint arról a NOL beszámolt, augusztus közepén Orbán Viktor értékelte a nemzeti erőforrás tárca teljesítményét. A megbeszélésen Réthelyi Miklós miniszteren kívül csak Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár vett részt. A tárgyalásról kiadott közlemény szerint a triumvirátus úgy döntött: a felsőoktatási és a köznevelési rendszerről szóló törvények koncepcióit a lehető legrövidebb időn belül a kormány elé terjesztik annak érdekében, hogy a két törvény már kora ősszel megszülethessen.

Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottság elnöke, Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő és Rúzsa Ágnes a kerület jegyzője (b-j) Rákosmente tanévnyitó ünnepségén
Budapest, 2011. augusztus 30. Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottság elnöke, Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő és Rúzsa Ágnes a kerület jegyzője (b-j) Rákosmente tanévnyitó ünnepségén Budapesten, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. MTI Fotó: Földi Imre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.