Pokorni csúnyán beégette magát a tévében

Súlyos félreértésbe futott bele a volt oktatási miniszter ma reggel a TV2 műsorában. Pokorni Zoltán épp arról beszélt, hogy nincs szükség bálnatenyésztéssel foglalkozó egyetemei szakra Magyarországon. A fideszes politikus a balneológiáról beszélt, ami azonban a gyógyfürdőtan. Bár lehet, hogy csak viccelt?

Sajátos kijelentéseket tett Pokorni Zoltán volt fideszes oktatási miniszter a TV2 ma reggeli műsorában. A politikust arról kérdezték, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egyik interjújára reagáltatva, hogy milyen egyetemi és főiskolai szakok válhatnak a közeljövőben fizetőssé.

Pokorni erre azt mondta: „olyan szakok, amelyekre a magyar társadalom és annak képviseletében eljáró kormány a köz érdekére való tekintettel nem tart igényt." A fideszes képviselő példát is hozott: „ilyen a balneológia". Miután a TV2 műsorvezetője (Kárász Róbert) sem tudta, hogy az mi, Pokorni kifejtette: „a bálnatenyésztés az egy létező tudomány, Új-Zélandon és Ausztráliában van is gazdasági relevanciája, de Magyarországon igen kevés. Bálnatenyésztésben jártas professzorok lehetnek Magyarországon is, de nekünk erre igazán nincs szükségünk. Ne tiltsuk meg, hogy valaki ezt akarja tanulni a saját pénzét kockáztatva, de ne rendeljük meg" - fogalmazott az oktatási tárca korábbi vezetője.

Pokorni Zoltán azonban rosszul tudja, a balneológia nem a bálnatenyésztéssel foglalkozik, hanem a gyógyforrások, gyógyvizek, gyógyfürdők alkalmazásával. Pontos megnevezése: gyógyfürdő-, gyógyforrástan. Ez pedig, Magyarország tekintetében gazdaságilag is releváns.

Bár lehet, hogy Pokorni Zoltán valójában csak viccelt.

A TV2 reggeli műsorának részlete itt nézhető meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.