Pokorni: Túlzás egyetlen költségvetési szervbe olvasztani minden iskolát

Év közben a rendszeren változtatni kockázatos dolog, de szinte lehetetlen is – fogalmazott Pokorni Zoltán annak kapcsán, hogy jövő januártól legalább kétezer iskola kerül állami fenntartásba.

Pokorni Zoltán reméli, pár év múlva megmutatkozik, hogy túlzás volt egyetlen költségvetési szervbe olvasztani minden iskolát. A kormánypárti politikus a hvg.hu-n hétfőn megjelent interjúban arról is beszélt, hogy egyelőre nincsenek meg a kerettantervek, maradt a túlzó, tananyagközpontú pedagógia és, hogy nem attól lesz jó egy tankönyv, ha csak egyféle van belőle.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke a szeptember 1-jén felállt a Klebelsberg-központról – amely jövő januártól legalább kétezer állami fenntartásba kerülő iskola működtetését veszi át – azt mondta: annak van egy vezetője, de nincsenek meg a munkatársak, az irodák, s nem derült ki, kik veszik át az iskolákat az önkormányzatoktól bő három hónap múlva.

"Már sokszor mondtam, hogy ez egy akkora szervezet lesz, amekkora talán csak a Kádár-kori néphadsereg volt, de persze nem ez a lényeg, hanem a munkakultúra" - fogalmazott, hozzátéve: az oktatás nem egy statikus dolog, "eleven organizmus", s minél távolabb van a döntéshozó szervezet, minél inkább adminisztratív attitűd jellemzi, annál komolyabbak a félelmek, hogy működőképes lesz-e így a központ.

Főként, ha a feladatokat még azelőtt átveszi a központ, mielőtt a rendszert megnyugtatóan beüzemelték volna - jegyezte meg a politikus, aki kitért arra, hogy kettős irányítás jöhet létre az iskolában hiszen a tulajdonos önkormányzat nevezi majd ki a gazdasági igazgatót, ami komoly konfliktusokat okozhat.

Kérdés például, hogy átvesz a kormányzat januártól minden ma alkalmazásban álló pedagógust? Vagy a gyerekszámhoz igazítja a számukat? Normákat határoz meg, hogy hány gyerek után kell egy pedagógus, és ennek alapján dönt? Ez nagyon bonyolult dolog lesz, év közben a rendszeren változtatni kockázatos dolog, de szinte lehetetlen is – fogalmazott.

Pokorni hozzátette: szeptembertől mindez lehetséges persze, de ő ezzel óvatos lenne, hiszen akkor már kezdődik a kampány. A fő kérdés, mekkora mozgástér van a magyar költségvetésben - jegyezte meg.

Kerettantervek sincsenek még, hivatalosan annyit lehet tudni, hogy még csiszolgatják őket, de szeptemberben megismerhetők lesznek - mondta Pokorni Zoltán, aki szólt arról, hogy a rendelettervezet tartalmáról a sajtóból értesült. Szerinte nem megnyugtató, amit tudni lehet: egy furcsa rendszer képe bontakozik ki, ahol a tehetségesek számára lesz némi kínálat, választási lehetőség (tagozat), de a többség számára tantervi szinten nem biztosított a mozgástér a differenciált fejlesztésre.

Úgy tűnik, nem készült kerettanterv jól megfogható tanulói körökre: az egész napos iskolára, a Híd-programokra. A szakképzés kerettantervének készítése sem zárult le, de a sajátos nevelési igényű vagy a két tanítási nyelvű iskolákba járó gyerekek kerettantervéről sem tudni semmit. Ez így a gyerekek több mint negyven százalékát érinti - mondta.

A szakbizottság fideszes elnöke szerint elhibázott, s a rendszer nem ismeretéről tanúskodik a ma működő tantervek kivezetésének tervezett szabályozása is. Ráadásul maradt a túlzó, tananyagközpontú pedagógia - fűzte hozzá.

A tankönyvpiac átalakításáról azt mondta: azt, hogy "...ezt a tankönyvet kötelezővé, kizárólagossá tegyék, már nehéz megmagyarázni. Volt már ilyen világ: a Kádár-korszak". Kifejtette: ezek nem voltak feltétlenül rossz tankönyvek, de azt kéne megérteni, hogy nem attól lesz jó egy könyv, ha csak egyféle van belőle.

Pokorni Zoltán arról, hogy a körvonalazódó változások az oktatásban növelik vagy csökkentik a kormánypártok esélyeit 2014-ben, úgy fogalmazott: "A személyes élmény lesz a meghatározó. (...) Ilyen szempontból én, aki nem értek egyet az iránnyal, a fogamat összeszorítva azon dolgozom, hogy ez az általam nem jónak tartott rendszer működjön. Bízom abban, hogy menni fog, de az, hogy 2013 szeptemberében lehet-e érezni majd az átállás hozadékát, hordoz politikai kockázatokat”.

Pokorni mindazonáltal reméli, pár év múlva az is megmutatkozik, hogy az inga túllendült, túlzás volt egyetlen költségvetési szervbe olvasztani minden iskolát, és öt-tíz éves távlatban az általa optimális rendszer alakul ki: megmaradnak nagyjából a mai tankerületek, de ezeket választott tisztviselők irányítják majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.