Csak papíron takarítottak Veszprémben

Egyre csúnyább fordulatokat vesz a veszprémi önkormányzat Intézményi Szolgáltató Szervezetének (ISZSZ) hamu alatt izzó botránysorozata. A főigazgató csendben távozott, az általa az események kezdetén eltávolított vezető munkaügyi pert nyert az intézmény ellen, a NAV pedig hűtlen kezelés gyanújával továbbított egy ügyet a rendőrségnek, ugyanis némely számlák fiktívnek tűnnek.

Szeptemberben számoltunk be arról, hogy egy belső vizsgálat szabálytalanságokat és törvénysértéseket állapított meg a veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezetnél, és egyes ügyekben az adóhivatal is nyomozásba kezdett. A polgármester, Porga Gyula akkor azt nyilatkozta lapunknak, hogy a feltárt törvénytelenségek nem igénylik személyi konzekvenciák levonását, és így foglalt állást a város Fidesz–KDNP-többségű pénzügyi és költségvetési bizottsága is, amikor elutasította a bizottsági elnök, a DK-ban politizáló Katanics Sándor előterjesztését, amely az ISZSZ-t vezető Győrffy József közalkalmazotti jogviszonyának azonnali hatályú megszüntetésére tett javaslatot.

Porga Gyula polgármester a veszprémi színház jelképes kulcsával
Porga Gyula polgármester a veszprémi színház jelképes kulcsával
Nagy Lajos / MTI

Győrffy azonban – néhány héttel később – önként távozott, a hónap elején maga nyújtotta be lemondását munkáltatójának. Nem sokkal döntése után hozott határozatot a NAV illetékes igazgatósága. Tájékoztatásuk szerint az eredeti gyanú – a számvitel rendjének megsértése – nem állt meg, azonban a hűtlen kezelés gyanúja felvetődött a nyomozás során, ebben az ügyben pedig már a rendőrség nyomoz.

Számos egymástól független forrásunk egybehangzó értesülése szerint arról lehet szó, hogy az ISZSZ által megrendelt, sokak számára túlárazottnak tűnő iskolai próbatakarításokat nem végezték el, csak papíron történtek meg. Vagyis az ISZSZ által kifizetett számlák fiktívek lehettek. Továbbá az a gyanú is megfogalmazódott a NAV vizsgálata során, hogy egy egykori Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselőt anélkül foglalkoztat az ISZSZ, hogy bármilyen tényleges munkát végezne fizetéséért.

Mindeközben a botrány kipattanását közvetlenül megelőzően „közalkalmazotthoz méltatlan magatartás” okán elbocsátott ISZSZ- vezető első fokon megnyerte munkaügyi perét korábbi munkaadója ellen. Ez több millió forintnyi olyan kiadást jelenthet a városnak, amelyet könnyen meg lehetett volna spórolnia.

Bár a helyi nyilvánosság mérsékelt érdeklődést tanúsít, a veszprémi testület ellenzéki pártjai a DK-tól a Jobbikig már régen elkezdtek foglalkozni kisebb vagy nagyobb intenzitással az ISZSZ körüli ügyekkel. A csütörtöki közgyűlésre is készülnek néhány, feltehetően kellemetlen kérdéssel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.