Pintér pert nyert, de a szolgálati nyugdíjasok újra próbálkoznak

Első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette a több volt szolgálati nyugdíjas által rágalmazás vétsége miatt Pintér Sándor ellen indított magánvádas büntetőeljárást. Korábban más-más okból sem a Központi Nyomozó Főügyészség, sem az V.-XIII. kerületi ügyészség nem rendelt el nyomozást a Pintér ellen tett feljelentések alapján. A volt szolgálati nyugdíjasok várhatóan fellebbeznek és újabb jogi eljárásokra készülnek.
Nem rendelt el nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség Pintér Sándor ellen azt követően, hogy fél tucat egykori szolgálati nyugdíjas rendőr rágalmazásért feljelentette a belügyminisztert egy, lapunknak adott egyik interjújában tett kijelentéséért. A főügyészség továbbította a feljelentéseket a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A bíróság azonban az első fokú végzésével megszüntette a magánvádas eljárást Pintér Sándorral szemben. A döntés nem jogerős, az érintettek azonban még nem döntötték el, hogy beadják-e a fellebbezésüket. Némelyek újabb, polgári peres eljárás megindítására készülnek, és úgy tervezik, sérelmi díjat fizettetnek a miniszter szerintük sértő kijelentése miatt.

Néhány szolgálati nyugdíjas Pintér Sándor lapunknak adott interjújának azon részét tartja sértőnek, amelyben arról beszélt, hogy „Ami a szolgálati nyugdíjasokkal történt, része annak a rendteremtésnek, amit a választások után elkezdtünk. Számomra a kérdés az, hogy ezek az emberek éltek vagy visszaéltek a jogaikkal. Minden egyes esetet megvizsgáltattam, és nem találtunk olyan ügyet, amelyben ne merült volna fel valamiféle visszaélés gyanúja."

Egyikük, Teplán Tibor, a 2424.hu-nak azt mondta: „Szolgálati viszonya 2006. március 5-én a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény alapján nyugállományba helyezéssel szűnt meg. Erről a budapesti rendőrfőkapitány parancsot hozott, a Belügyminisztérium pedig kiállította a szolgálati nyugdíj megállapításáról szóló határozatot. Ezeket a dokumentumokat nem helyezték hatályon kívül".

Mások, köztük ma is aktív rendőrök is sérelmezték a miniszter fent idézett kijelentéseit, és közülük többen kilátásba helyezték, hogy feljelentik, ezt végül csak hatan tették meg. A Központi Nyomozó Főügyészség – ahová április közepén a feljelentések befutottak – a Belügyminisztérium székhelye szerint illetékes V-XIII. kerületi ügyészségre továbbította az összes feljelentést, hogy ott döntsék el, elrendelik-e a nyomozást vagy sem.

Az ügyészség pedig úgy döntött, hogy nem kell nyomozni. A feljelentések mind magánvádas rágalmazási ügyeknek minősülnek, ezért az ügyészek az összes feljelentést áttették a PKKB-ra, ahol információink szerint valamennyi ügyet ugyanaz a bíró tárgyalja majd.

A bíróság az első, két feljelentést érintő végzésében rámutatott, hogy a korengedményes és korkedvezményes nyugállományú hivatásos emberek olyan közösség, olyan személyek összessége, mely általános jelleget képvisel, és nem tesz eleget annak a kritériumnak, hogy azonosítható legyen az a személy, akinek a becsülete sérelmet szenved. Márpedig a töretlen bírói gyakorlat az, hogy amennyiben a sérelmezett kijelentés vonatkozásában a sértett konkrétan, személyre szabottan nem azonosítható be, azon esetben a rágalmazás és a becsületsértés vétsége nem valósulhat meg.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.