Pintér kirakta a „megtelt” táblát

Már csak az időpontját kell egyeztetni az ősszel Budapesten tartandó magas szintű migrációs konferenciának, a többi kérdésben sikerült megállapodni – közölte hétfőn az MTI-vel Pintér Sándor belügyminiszter az uniós tárcavezetők brüsszeli tanácskozását követően.

A megbeszéléseken a miniszterek abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be a konfliktuszónákból, illetve abból a két uniós tagállamból, ahová a legtöbben érkeznek. A miniszteri tanács közlése szerint a tagországok a tervezett 20 ezer helyett 22 504 menekültet fogadnak be az unión kívülről, konfliktuszónákból, menekülttáborokból, viszont az elvárt 40 ezer helyett egyelőre 32 256 menedékkérőt vesznek át a két uniós "frontországból", Olaszországból és Görögországból.

Pintér Sándor megerősítette, hogy Magyarország egyik kategóriában sem vállalja egyetlen ember át- vagy letelepítését sem, miután a tanács figyelembe vette, hogy olyan teher és tehernövekedés, mint Magyarországon, az unió külső határán sehol máshol nem tapasztalható. A miniszter felidézte, hogy idén már 88 ezernél is többen lépték át illegálisan a magyar határt.

"Nálunk több menedékügyi kérelem van, mint Olaszországban és Görögországban együttvéve" - jelentette ki Pintér Sándor, kitérve arra is, hogy a görögöktől és az olaszoktól nemcsak Magyarország, hanem Ausztria és Dánia sem vesz át menedékkérőket.

A miniszter elmondta, hogy az unión kívüli válságövezetekből Magyarország ezúttal azért nem vállalja menekültek befogadását, mert más területekről, korábbi szerződések alapján vállalt áttelepítést, az ilyen kötelezettségeinek megfelel, és más országokból is érkeznek menekültek Magyarországra.

A belügyminiszter elmondta: Magyarország elvi álláspontja, hogy ha az uniós csatlakozásra váró tagjelölt nyugat-balkáni országok teljesítik a csatlakozás előfeltételének tekintett koppenhágai kritériumokat, akkor biztonságosnak kell tekinteni őket. Hozzátette: erről legutóbbi ülésén már tárgyalt a kormány, és kedden ennek az ügynek a végére pont kerülhet, de ezzel kapcsolatban részleteket nem árult el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.