Pert nyertek Gyurcsányék a Híradó ellen

Első fokon pert nyert a Demokratikus Koalíció (DK), a Fidesz szóvivőjének "sorosozása" miatt.

Első fokon pert nyert a Demokratikus Koalíció (DK) a hirado.hu ellen, miután tavaly novemberben az oldal idézte Zsigó Róbertet, a Fidesz szóvivőjét, aki arról beszélt, hogy "homályos üzleti körök dollármilliókkal hizlalják" a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferencet - jelentette be a párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Gréczy Zsolt hozzátette, hogy a honlapot helyreigazításra kötelezték.

Zsigó Róbert tavaly ősszel egy Heti Válasz-cikk kapcsán azt mondta, hogy "homályos üzleti körök dollármilliókkal hizlalják" a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferencet. Hozzátette: Soros György úgy érzi, megéri befektetnie "a még a baloldalon is az egyik legszélsőségesebb" volt miniszterelnökbe, aki "saját bevallása szerint is a rezsicsökkentés és a családi adórendszer legelkötelezettebb ellensége".

Gréczy Zsolt a sajtótájékoztatón közölte: nem a pártelnök és nem is a DK, hanem Gyurcsány Ferenc egyik cége, az Altus Zrt. nyert 13 800 dollárt a balkáni országok roma integrációs programjaihoz kapcsolódó feladatok elvégzésére egy Soros Györgyhöz köthető alapítványtól.

Gyurcsány Ferenc mindig elválasztotta cégei tevékenységét a munkától, és "Orbán Viktorral ellentétben nem miniszterelnökként lett vagyonos ember" - közölte. Hozzátette: a DK - valamennyi pártot tekintve - a legszigorúbb elszámolással teszi közzé bevételeit és kiadásait a honlapján.

"Az pedig végképp szánalmas, hogy az a Fidesz próbálkozik hazugságokkal, amelyik százmilliárdos tételekben lopja szét az országot" - jelentette ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.