galéria megtekintése

Pert vesztett az NFA: nyilvános lesz a földmutyi


Hargitai Miklós
NOL

A két éve húzódó ügy lezárultával megismerhetővé válik az állami földmutyi háttere, Szabó Rebeka ugyanis az összes megkapott adatot nyilvánosságra fogja hozni.

Az állami földhaszonbérletekkel kapcsolatos összes pályázatot, bírálatot és adatot ki kell adnia a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek a Párbeszéd Magyarország képviselője, Szabó Rebeka számára – így döntött kedden kézbesített, immár megfellebbezhetetlen ítéletében a Kúria.

A két éve húzódó, közben az első- és a másodfokot is megjárt ügy lezárultával megismerhetővé válik az állami földmutyi háttere, a politikus ugyanis az összes megkapott adatot nyilvánosságra fogja hozni.

A mostani döntés előzménye, hogy Szabó Rebeka – akkor még az LMP színeiben – 2012 márciusában kikérte a földalapkezelőtől az állami földbérlet-pályázatokkal kapcsolatban a rangsorolási szempontokat, az értékelések eredményét, a bírálók nevét, a nyertesek és a bérbe adott földek adatait, valamint a haszonbérleti szerződés fő paramétereit (időtartam, bérleti feltételek, bérleti díj stb.).

 

Az eljárásban Szabót mindvégig Schiffer András, az LMP jelenlegi társelnöke képviselte ügyvédként.

Az NFA áprilisban elutasította a kérést, többek között arra hivatkozva, hogy az adatok nyilvánosságra kerülése személyiségi jogokat sértene, és nehezítené az NFA működését. Bár a bíróság első- és másodfokon (utóbbi esetben jogerősen) is kimondta, hogy a kért információk közérdekű nyilvános adatnak számítanak, az NFA a dokumentumok átadása helyett felülvizsgálati kérelemmel fordult a kúriához.

Közben egymást érték a botrányok a földalapkezelőnél a földbérletek átláthatatlan és rendre a Fidesz-közeli köröknek illetve személyeknek kedvező odaítélése miatt. Súlyos visszaélésekre is fény derült.

A bükki nemzeti parki földek pályázatait egy külső ügyvédi iroda bírálta el a nemzeti park helyett (ezzel kapcsolatban az NNI 41 rendbeli magánokirat-hamisítás gyanújával vádemelési javaslatot tett a Fővárosi Főügyészségnek, szintén Szabó Rebeka feljelentése nyomán), az NFA ellenőrző bizottságának 2012 októberi jelentése pedig részletesen leírta, hogyan használták fel a szubjektív kritériumok alapján adható pontok túl magas (40 százalékos) arányát arra, hogy fideszeseket juttassanak kedvezményes földbérlethez.

Ugyancsak a politikus derítette ki, hogy 
a földbérlet-pályázatok értékelésébe komoly szakmai hibák csúsztak: a foglalkoztatás bővítésére vonatkozó vállalásokat rossz képlet alapján pontozták, így fordulhatott elő, hogy - egy-egy konkrét esetben – tizenegy álláshely megteremtésének ígérete 30, 27 fő foglalkoztatása viszont csak 3 pontot ért. (Szabó Rebeka írásbeli kérdésére akkor Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt válaszolta: „a földhaszonbérleti pályázati rendszer sikeres és átlátható", és a nyilvánvalóan hibás értékeléseket sem bírálta fölül.)

Tavaly májusban az Együtt-PM közjegyzői letétbe helyezte az érintetteknek visszaküldött vesztes pályázatok egy jelentősebb csomagját, miután híre ment, hogy az NFA megpróbálja lehetetlenné tenni a pályáztatás utólagos ellenőrizhetőségét, és az iktatott pályázatokat kipostázza a beküldőknek, gyakran feladó nélküli borítékban.

2013 őszén bilincsben vitték el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökhelyettesét és három bűntársát a földalapú támogatásokkal kapcsolatos visszaélések miatt, néhány hétre rá pedig távozni kényszerült a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnöke, Sebestyén Róbert is – hivatalosan nem a földpályázatok miatt, de a valóságban aligha függetlenül a botrányba fulladt pályáztatástól.

A Kúria január 22.-i keltezésű, de csak kedden kikézbesített ítéletében hatályban tartotta a korábbi jogerős ítéleteket, megállapítva – többek között –, hogy azoknak a személyeknek, akik vállalták az állami földpályázatok értékelésben való közreműködést, számolniuk kell a személyes adataik nyilvánosságra kerülésével, a döntéselőkészítésre szolgáló adatok ismertté válása pedig nem zavarja meg a földalapkezelő működését.

Az ítélet leglényegesebb része, hogy a kért adatok közérdekből nyilvánosak, azokat a politikusnak minden további mérlegelés nélkül át kell adni.

Szabó Rebeka lapunk kérdésére elmondta: valószínűnek tartja, hogy az iratok átadását az NFA valamilyen ürüggyel el fogja húzni, így a választások előtt az állami földmutyit leleplező információkat már nem kapja kézhez. Egyúttal megerősítette: az összes megkapott dokumentumot haladéktalanul nyilvánosságra fogja hozni, a visszaéléseket dokumentáló iratok ugyanis szerinte a közvéleményre tartoznak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.