Pert indít az úszószövetség a cég ellen, amely Gyárfás menesztését kéri

Újabb hullámokat vet a Kiss László nemierőszak-ügye kavarta botrány. A Magyar Úszó Szövetség egyik szponzora, a KÉSZ Csoport Gyárfás Tamás elnök távozását követeli, ezzel szemben a szövetség újabb pert helyezett kilátásba, ha továbbra sem fizet a cég.

A KÉSZ kevéssel Kiss László szövetségi kapitány lemondása után jelentette be, hogy felbontja a szövetséggel kötött megállapodást, mivel a szervezet szerintük elveszítette feddhetetlenségét. A MÚSZ válaszul megszellőztette, hogy a KÉSZ évek óta nem teljesíti szponzori szerződését, miközben a szövetség minden eseményen és kiadványban megjeleníti a céget mint támogatót. A szövetség szerint kissé furcsa, hogy olyan cég beszél feddhetetlenségről, amelyik nem teljesíti a szerződésben vállaltakat.

A KÉSZ nem egy mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatot mondott fel erkölcsi okokból, hanem egyszerűen nem teljesítette a vállalását – állítja Csurka Gergely, a MÚSZ kommunikációs igazgatója. A cég 2013-ban kötött – két részből álló – támogatói szerződést az úszószövetséggel. Az első részben a vizes világbajnokság pályázatának támogatását vállalták, a második részben a magyar úszósport szponzorálását 2013–2016 között. Az első részt teljesítették, majd 2014 márciusában szerződésszegésre hivatkozva felmondták a kontraktust. Az úszószövetség ezt nem fogadta el, és pert indított, amelyet jogerősen megnyert. A 2013-ra, illetve 2014-re vonatkozó szponzorációs díjak kifizetése idén április elsején vált esedékessé. A MÚSZ végrehajtással fenyegetőzött. A KÉSZ kifizette a 84 millió forintot, de újfent felmondta a szerződést, mondván, a MÚSZ jelenlegi vezetésével nem jelent értéket a szponzorai számára.

Pintyőke Marcell, a KÉSZ Csoport kommunikációs igazgatója a Népszabadság kérdésére megerősítette a cég korábban közleményben kifejtett álláspontját: a KÉSZ Csoport szponzorként nem általában a magyar úszósportot, hanem a 2019/2021. évi vizes világbajnokság rendezési jogának elnyerését, a világbajnokságra való felkészülést, valamint célirányosan Hosszú Katinkát kívánta támogatni. Ez utóbbira továbbra is törekednek. A cégcsoport a szövetség sorozatos botrányai (lásd Hosszú Katinka és most Kiss László ügyét) mögött kifejezetten Gyárfás Tamás személyét látja. Az elnök – álláspontjuk szerint – már nem képes teljesíteni azt az elvárást, hogy a támogatás fejében erősítse a vállalat társadalmi megbecsültségét. A KÉSZ számára ugyanakkor továbbra is fontos küldetés a magyar sport támogatása, de erre csakis feddhetetlen sportszövetségeket tart alkalmasnak. A KÉSZ az együttműködést lezártnak tekinti.

Nem így a szövetség. Időközben ugyanis esedékessé vált a 2015-ös támogatási díj kifizetése, illetve júniusban az idei is, amely – információink szerint – nettó 40 millió forint.

MÚSZ: maradt 19 szponzor

– Ha a KÉSZ nem fizet, akkor a MÚSZ ismét perbe fogja – tájékoztatta lapunkat Ugrin Tamás, a szövetség jogásza. A MÚSZ szponzorai közül csupán a KÉSZ mondta fel a szerződést, két céggel egyeztetnek, 19 viszont továbbra is támogatja a hazai úszósportot. A szerződések egy része az idén, a többi jövőre jár le, de a szövetség bízik benne, hogy nem lesz gond az újrakötéssel.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.