galéria megtekintése

Park lehet a Hősök terén, a Városligetből kitiltanák az autókat

6 komment


Spirk József

Egy éven belül kitiltatná az autóforgalmat a Kós Károly sétányról és beparkosítaná a Hősök terét Persányi Miklós, a Liget Projekt új kert- és tájépítészeti miniszteri biztosa. Az Budapesti Állat- és Növénykert igazgatóját augusztusban nevezett ki a posztra Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Egy hónappal hivatalba lépése után csütörtökön állt ki terveivel először a sajtó elé.

A Liget Projekt körül tavasszal és a nyáron folyamatosak voltak a botrányok. A tervezett múzeumépítések és a fakivágások miatt többször rendőri intézkedésre volt szükség a ligetvédő aktivisták eltávolításához. A munkálatokat eddig Baán László irányította, aki egy személyben volt a Liget Zrt. vezetője és a múzeumprojekt miniszteri biztosa.

falseFöldi Imre / Népszabadság

Augusztusban Persányi lett Baán mellett a második Liget-ügyi miniszteri biztos. Az állatkerti igazgató, az MSZP-SZDSZ kormány egykori környezetvédelmi minisztere kifejezetten a zöldfelületek védelmét kapta feladatul.

 

Persányi szerint a következő hónapokban „egymás mellé rendelt biztosokként" fognak dolgozni. Mint mondta, a Városligettel kapcsolatos eddigi döntéseket adott állapotnak tekinti, és nem fogja újranyitni az épületekről szóló vitát, de azt is hozzátette, hogy el fog menni a falig, és vannak ötletei, hogyan növelhessék a jelenlegi terveken túl a zöld területek arányát.

A háttérbeszélgetésen Persányi elmondta: legfőbb céljának tekinti, hogy kellemesebb, zöldebb hellyé váljon a Liget, ahol kevesebb az aszfalt és több a fa. A Liget „rákfenéjének" a lég- és zajszennyező autóforgalmat tartja, és azt szeretné elérni, hogy a kocsikat tiltsák ki a Kós Károly sétányról és az Állatkerti körútról átadva a helyet a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak. Azt mondta, hogy erről az ötletéről Tarlós István főpolgármester is tud, a felső támogatás mértékéről azonban nem nyilatkozott.

falseFöldi Imre / Népszabadság

Szerinte a ligetvédők legfőbb problémáját, a múzeumépítések nyomán beindult fakivágásokat átültetésekkel lehetne megoldani. Az állatkertben egy német cég már korábban is sikerrel telepített át nagyobb méretű fákat, ezt – ha a pénzügyi keret engedi – a ligeti építkezéseknél is alkalmazni lehetne. „Azt azonban ne várja tőlem senki, hogy azt mondjam, egyetlen fát sem lehet kivágni, mert egy gondozott parkban is cserélni kell az elöregedett növényeket, és erre fokozottan szükség van a Városligetben" – tette hozzá.

Persányi a Liget sorsáról és a nyertes tájépítészeti pályázatról egy társadalmi vitát is kezdeményez. A jövő hétre Liget Park Fórum néven 100 civil szervezet részvételével össze is hívott egy tanácskozást, amelyre a ligetvédők képviselőt is meghívták.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.