A reménytelenség városrészében, az ózdi Velence-telep szélén, autószerelő műhelyek és lepukkant raktárak közül frissen festettségével, letisztult dizájnjával emelkedik ki egy épület, közvetlenül a vasútállomás mellett. Régen posta volt, néhány éve pedig megvásárolta a Van Helyed Alapítvány, amelyet Bódis Kriszta író-rendező hívott életre 2011-ben. Ő ezt megelőzően évtizedes önkéntes munkában küzdött azért, hogy az ózdi Hétes telepen emberhez méltó körülmények között élhessenek az ott lakók, a hatékonyabb munkához azonban az OSI (Open Society Institute) segítségére és az alapítvány létrehozására is szükség volt. Fürdőházat építettek, rendezték a lakások tulajdonviszonyait, orvosok, szociális munkások, önkéntes segítők dolgoztak a telepen.
A kezdetben alkotóházként működő épületnek idén szeptembertől új arcot adtak: elhatározták, hogy a legnehezebb sorban élő, tehetséges gyerekeket elvezetik előbb az érettségiig, majd – támogatók felkutatásával – nyomon követik sorsukat egészen az egyetemig, főiskoláig és az első munkahely megszerzéséig. Ez lett a Van Helyed Stúdió. Nem pusztán délutáni tanulásról, a leckék kikérdezéséről, korrepetálásról van szó, bár van ilyen is. Hétfőn és kedden angolból, történelemből, magyarból és más szaktárgyakból „erősítenek”, szerdán és csütörtökön viszont az alkotásé főszerep.
|
| Fotó: Korponai Tamás / Népszabadság |
Drámajátékok, médiaműhely, filmforgatás, kézműves-foglalkozások, egy-egy téma feldolgozása meghívott szakértőkkel – ezek mind abban segítenek, hogy a gyerekek olyan készségeket is elsajátíthassanak, amelyek révén otthonosabban mozognak a világban, frappáns válaszokat tudnak adni az őket érő kihívásokra, és megtanulják kezelni a kudarcot.
„A múlt hét valami fantasztikus volt, hétfő, kedd órarend szerint, de az is nagyon jó volt. Szerdától kezdődött minden, szóval szerdán voltak itt a médiások. Három részre volt osztva: film, újságírás, színjátszó, ez a három remek csoport. Emellett Robi bácsi a filmeseknek megígérte, hogy elhozza az alkotóházba a Sztárokat. Nagyon szeretem, ha itt vannak a médiások. Csütörtökön Bódis Kriszta húgával mézeskalácsokat, díszeket és egyéb dolgokat készítettünk, ezeket a mikulás bulira és az előkészítősöknek csináltuk. Pénteken Nemes doktor úr jött hozzánk és egy kis bemutatót tartott, hogy hol járt és kiket gyógyított. A bemutató nagyon megható volt. Szombat volt a legjobb nap a héten, mert akkor volt a mikulás buli. Egybe volt az előkészítő és az intenzív csoport. Nagyon jó képek készültek a buliról. A végén jött a télapó és átadta a csomagokat, aztán a gyerekek már csak a szüleikre vártak. Matovics Melissza 12 éves (Bejegyzés a Van Helyed közösségi oldalán, ahová a fotókat is a gyerekek készítik és töltik fel.)”
|
Az ózdi Velence-telep szélén, egy postaépületben talált otthonra a Van Helyed Stúdió
Korponai Tamás / Népszabadság |
– Tetszőleges pontokon nem lehet megszakítani a nyomor köreit – ezt mondja Bódis Kriszta, a Van Helyed Alapítvány lelke, aki lassan tizenöt éve él kétlaki életet Budapest és Ózd között, változó szerepkörökben: ír, forgat, támogatókat kutat fel, tanít, mesteremberekkel vitatkozik, falat meszel, gyógyszert szerez be lázas gyerekeknek, fuvart intéz, hogy az önkéntesek a fővárosból eljussanak Ózdra, tisztségviselőkkel pöröl, ha nem mennek kellő iramban dolgok, fut és telefonál. Célja, hogy megtalálja a hosszú távú kitörési pontokat.
Nincs könnyű dolga, mert manapság mindenki kétéves „töredékprojektekben” gondolkodik, ezek a támogatási rendszer alapjai. A pénzek nagy része nem nemes célok megvalósítására, hanem intézmények és struktúrák fenntartására megy el. Az eszköz szentesíti a célt.
– Ezzel nagyon szembe akartunk szállni – mondja, és hozzáteszi: csak az egymásra épülő szolgáltatások hoznak tartós sikereket. Nem elég a stúdió, a délutáni, hétvégi foglalkozások, saját óvodát, iskolát is kéne alapítani, mert leginkább így biztosítható, hogy ne kallódjanak el a gyerekek az állami oktatásban, és megtanuljanak önállóan gondolkodni, megbízzanak saját magukban, a tehetségükben.
– Sosem bíráljuk a pedagógusokat, látjuk, mennyire leterheltek és kiszolgáltatottak. Ha kiteszik a lelküket, akkor is rajtuk van a bélyeg, hogy „szegregált” iskolában tanítanak, miközben Ózdon öt olyan iskola van, ahol fizika képtelenség nem szegregált módon tanítani, mert a körzetben élők zöme hátrányos helyzetű cigány gyerek. Ebből a helyzetből kell bejuttatni a gyerekeket középiskolába – mondja. De még ez sem elég. A bejutottak zöme már tizedikre lemorzsolódik és otthagyja az iskolát: gyereket szül, elmegy segédmunkásnak. Sosem lesz belőle egyetemista, aki majd visszakerül a saját közösségébe, akit elfogadnak.
|
| Fotó: Korponai Tamás / Népszabadság |
„A tegnapi napon (2014. 12.11.) eljött hozzánk az ózdi rendőr kapitány. Előadást tartott az érdeklődőknek. Nekem a legjobban a makettozás és a zsonglőrködés tetszett. Itt volt nálunk Hollandiából Orsi, aki arra kért minket, hogy építsük meg a saját házunkat makettból. Orsi azért jött Ózdra, hogy megnézze milyen típusú házak vannak nálunk. Felépítettük a kicsik tantermében a zenei műhelyet, ahol néhány gyerek rappelt Zoli szövegére, a többiek pedig keringőztek, amihez Juli néni biztosítja a koreográfiát. Nyeste Anna 12 éves (Bejegyzés a Van Helyed közösségi oldalán)”
Márpedig a stúdiónak épp az a célja, hogy a mélyszegénységből egészen az egyetemig eljuttassa a gyerekeket. Erre kaptak támogatást a dán Velux cégtől, ebből a pénzből pofozták ki és tették otthonossá a régi postaépületet, és ebből működtetik majd a stúdiót az elkövetkező években. A gyerekeket közel fél éven át válogatták. – Fontos volt, hogy olyan diákokat találjunk, akiknek vannak ambícióik, és akiket a szüleik is támogatnak ebben. A szülők és a család, valamint az őket körülvevő közeg nélkül nem megy: együtt kell velünk akarniuk. De az is fontos, hogy mi partnernek tekintjük őket: beszámolunk, hogy halad a gyerek, közösen szervezünk velük programokat, és ha lehet, bevonjuk őket és a testvéreket is a munkánkba – mondja Bódis Kriszta.
„December elején az ózdi Van Helyed Stúdióba járó gyerekek családja 2 új taggal bővül. A VH Stúdióba hátrányos helyzetű, tehetségüket kibontakoztatni vágyó, motivált gyerekek járnak. A születendő kisfiú és kislány számára babaruhát és egyéb ellátásukhoz szükséges eszközöket gyűjtünk nagyon sürgősen! Ha személyesen nem tudsz segíteni, a megosztásért is nagyon hálásak vagyunk!” (Bejegyzés a Van Helyed közösségi oldalán.)
Februárban több iskolába elmentek és személyesen tájékoztatták az igazgatókat, a pedagógusokat, a roma nemzeti kisebbségi önkormányzatot és a szociális szakembereket a stúdió indulásáról. Ózd öt, a szegregált területeken lévő általános iskolájába jár a város halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolásainak 86,6 százaléka és a veszélyeztetett gyermekek 96 százaléka. Innen kértek ajánlásokat a pedagógusoktól, olyan 11-15 éves tanulókról, akik legalább 3,5-ös tanulmányi átlaggal rendelkeznek, s valamilyen területen tehetségesek. Százötven diák nevét kapták meg márciusban.
Áprilisban az iskolákkal megismertették a bekerülés feltételeként tervezett szűrés, a Tehetség Teszt lényegét, majd májusban megtartották a szülői értekezleteket. Kilencvenhatan járultak hozzá, hogy a gyerekük megírhassa a tesztet, ami képet adott a diákok intelligenciájáról, motiváltságáról, esetleges részképességzavarairól. Tehetséget gondoznak és hátrányt is kezelnek egyszerre: a részképességzavar felismerése, a fejlesztés vagy az utaztatás, a családok kríziseiben adott támogatás ide tartozik, tehát nem kizáró ok.
|
| Fotó: Korponai Tamás / Népszabadság |
Végül nyolcvan gyerek került be a programba. Közben elindult a stúdió pedagógusainak, szociális munkásainak, patrónusainak és az úgynevezett alkotó projektek vezetőinek megkeresése, kiválasztása. Szántó Judit ez idáig egy jó nevű budapesti gimnáziumban tanított történelmet, de egyre inkább úgy érezte, van élet a Klik rendszerén kívül. Nem írta alá, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar tagja kíván lenni, nem töltötte fel a portfólióját, s aktívan részt vett a Hívatlanul-csoport munkájában, amely 2011-ben azzal a céllal alakult, hogy tiltakozzon a köznevelési törvény minden szakmaiatlan, felelőtlen pontja és romboló hatása ellen.
– Tizenöt évem van még a nyugdíjig. Nem vagyok az a fajta tanár, aki úgy tud bemenni az órára, hogy kizárja a külvilágot, és jó arcot vág mindenhez, akár egyetért vele, akár nem.
Elkezdtem keresgélni, így jutottam el az ózdi álláshirdetéshez. Keddenként jövök, itt alszom és másnap továbbutazom Mátraverebélyre, ahol az Ámbédkar (a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásával foglalkozó sajókazai székhelyű intézményközpont – a szerk.) által elindított gimnáziumi osztályban tanítok – mondja.
A történelemtanárnak Ózdon nem az a fő feladata, hogy végigkorrepetálja a gyerekeket a római birodalomból vagy épp az első világháborúból. – Nógrádi Gábor A mi Dózsánk című könyvét vettem elő, most azt olvassuk, azt értelmezzük. Ez az ő nyelvükön szól hozzájuk, benne van az a jelen, amit ismernek, s innen mehetnek vissza egy olyasfajta múltba, amiről nincs tapasztalatuk – összegzi. Majd hozzáteszi: a gyerekek nagyon okosak, de vannak olyan „hiányok” az életükben, amelyek jobb módban élő kortársaik számára természetesek.
A minap felvetette, hogy lazításképp játsszanak Ki nevet a végén?-t, és legtöbben nem tudták, mi az. De van, hogy Lázár Ervint olvas fel nekik, mert kisebb korukból hiányoztak ezek a fajta történetek. Szántó Judit szerint hosszú távon biztosan közösségkovácsoló erő lesz a stúdió. Három-négyszáz olyan gyerek kerül majd ki innen, akik értik egymás nyelvét, közös élményeik vannak, s megtanulták, hogy lehet a másikra támaszkodni. Ha nem tudnak is elköltözni a cigánytelepről, akkor is lesz igényük egy másfajta életre, ez pedig a többiekre is hat. Délután egyenként érkeznek a gyerekek az iskolából. Csengetnek a kapun, s mire beérnek az épületbe, már eléjük kerül valamelyik tanár vagy önkéntes segítő, aki megkérdezi, mi volt aznap délelőtt.
|
Van élet a Klik rendszerén kívül
Korponai Tamás / Népszabadság |
– Hármast kaptam, sajnos – feleli az egyik, majd magyarázatként hozzáteszi: könnyű kérdéseket tettek fel, ő meg a nehezebbekre gyakorolt. – Kémiából négyes. Egy pont kellett volna az ötöshöz, érted Luca? – panaszkodik egy másik kislány. A harmadik azt magyarázza, hogy neki ötös lett a felmérője, de tanult is rá szombaton meg vasárnap, sőt hétfőn a stúdióban átvették még az anyagot.
Dudásné Hangonyi Judit főállásban a sajóvárkonyi iskolában tanít, innen jelentkezett segítő tanárnak a Van Helyed Alapítványhoz. Kedden délutánonként korrepetál, főleg kémiából. Közel négyszáz gyerek tanul náluk, 98 százalékuk halmozottan hátrányos helyzetű roma. Innen harmincöten jelentkeztek a stúdióba, tizenhárman kerültek be végül. Mikor megkérdem néhányukat, hol szeretnének továbbtanulni, jellemzően az ózdi gimnáziumot és a közgazdasági szakközépiskolát említik.
Ám a stúdió szeretné kinyitni az iskolaválasztás lehetőségét, hogy a gyerekeknek ne a körülmények miatt kelljen lemondaniuk a számukra legmegfelelőbb továbbtanulási irányról. A folyosón járva minden gyerek mindennap beleütközik egy színes, rajzos plakátba, amelynek jelmondatát a támogatóik tiszteletére dánul is kiírták. Mélyen bevésődik mindannyiuk tudatába. Vaelg den rigtige vej. Ne a könnyebb utat válaszd, hanem a helyest.
