galéria megtekintése

Kapóra jön a pereskedés Matolcsyéknak

0 komment


Szalai Anna

Budapestnek pénzre van szüksége az induló beruházásaihoz, ezért hajlik a Bálna értékesítésére, miközben ingyen átadja a nettó ötmilliárdot érő Dagályt az államnak. Pedig cserébe a BKV finanszírozásának megoldását ígérték a fővárosnak, ami még nem történt meg.

Perekkel kipányvázott ingatlan vásárlására készül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Bálna – lánykori nevén CET – bekebelezésével. A Fővárosi Közgyűlés a héten várhatóan meghosszabbítja a beruházáshoz kapcsolódó perekben az önkormányzatot képviselő ügyvédi iroda szerződését. A megbízási szerződést 2012 októberében kötötték meg a Dr. Hidasi és Társai ügyvédi irodával. A perek azonban az előzetes várakozással ellentétben nem zárultak le 2014 végéig, így a megbízás határidejét kitolták egy évvel. Ám ez is túl optimistának bizonyult.

A generálkivitelező WHB Építő Kft. által indított per ugyan 2015 nyarán jogerősen befejeződött, de közben két másik jogvita kezdődött. A projektet hitelező MKB Bank és a beruházó Porto Investment Kft. idén májusban új pert indított az önkormányzat ellen a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma előtt 29 millió euró és kamatai megfizetését kérve.

Az első MKB-per 2012 elején indult a 25,4 millió eurós hitel, illetve kamatainak visszafizetéséért. A pénzintézet ugyan megnyerte a pert, de az önkormányzat felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, amely végül a bank ellenében döntött. A pénzintézet szerint a Kúria nem tagadta a kölcsönszerződés érvényességét, csupán a kontraktus egy másik pontját tartotta volna alkalmasnak a fizetési kötelezettség bizonyításához. Most ezzel próbálkoznak. (A bank 2014-ben állami tulajdonba került.) A per ugyan „kiemelt jelentőségű", de így is eltarthat két évig. Ennyi idővel számolnak a CET Event Kft. 2015 júniusában indított kártérítési perénél is. A cég összesen 3164 négyzetmétert bérelt a fővárosi önkormányzattól 2010-ben, de nem foglalhatta el a helyiségeket. A cég összesen 407 millió forintot követel.

 
A jogvitákra hivatkozva az MNB lenyomhatja az árat
H. Szabó Sándor

Az MNB a fenti jogvitákra hivatkozva jócskán lenyomhatja az árat. Holott a főváros döntése főként a pénztől függ. A nagyobb vételár reményében írnák ki a tendert is, bár egy perekkel terhelt, illetve nehezen hasznosítható ingatlan után aligha kapkodnának a befektetők. Az MNB – amint arról a Népszabadság beszámolt – azért venné meg a Bálnát, hogy ott látogató- és oktatási központot, illetve pénztörténeti múzeumot rendezzen be. Az eladás feltételeiről Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes tárgyal az MNB-vel.

Nagyvonalúnak tűnő gesztus

Miközben a főváros a Bálna eladását fontolgatja a bevétel növelése érdekében, nagyvonalúan lemond egy nettó ötmilliárdos ingatlanról. Holott Tarlós István főpolgármester a nyár eleji BKV-alkudozásban még azt mondta: Budapest nem adhatja „ajándékba" a Dagály strandfürdőt és környékét, mivel „nem tudná érvekkel alátámasztani, hogy grátisz odaadott egy ekkora ingatlant". A városvezetés a BKV-adósságállomány átvállalásán felül 15 milliárdot kért a BKV költségvetési hiányának betömésére.

A kérés fele teljesült. A kabinet konszolidálta a BKV-t, cserébe a főváros júniusban ingyen lemondott a Dagályról. Gy. Németh Erzsébet képviselő (Demokratikus Koalíció) azonban elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a fővárosi tömegközlekedés támogatásáért újabb és újabb ingatlanokat „nyúl le". Az államnak átadandó ingatlancsomagba ugyanis időközben a Fiumei úti sírkert is bekerült. Tarlós István szerint a temető valójában eddig is állami tulajdonban volt, a főváros most csupán a használati jogról mond le. Októberre azonban kiderült, hogy az ingatlan átadásához cirka kétmilliárd forint adó- és illetékteher járul. A főváros erre visszatáncolt az üzlettől.

A héten mégis napirendre kerül a közgyűlésben a Dagály térítésmentes átadása. A csaknem 90 ezer négyzetméteres ingatlanról három értékbecslés is készült: a fővárosé 6,7 milliárd forintban, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-é 3,87 milliárdban, míg a közösen felkért szakértő nettó ötmilliárd forintban határozta meg az értékét. A Dagály-törvény értelmében az önkormányzat versenyeztetés nélkül átruházhatja a tulajdonjogot az államra.

Az átadáshoz kapcsolódó adót és illetéket az MNV állja. A fürdő használati joga 2016 vé­géig a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nél marad. Így a strand is nyitva tarthat addig, de legalábbis ­augusztusig. A BKV-finanszírozásról azonban egy szó sem esik az előterjesztésben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.