Per lehet az abortusztablettából

- Kikértük közérdekű adatigénylés keretében, hogy milyen kutatási eredmények alapján állítják, hogy kockázatos az abortusztabletta alkalmazása – közölte Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért betegjogi programvezetője egy tegnapi, az abortusztablettáról szóló beszélgetésen.

Magyarország uniós kötelezettsége miatt május végén forgalomba hozatali engedélyt kapott az abortusztabletta, de Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kijelentette: addig nem alkalmazhatják, amíg kockázatairól és mellékhatásairól vita van. Az Egészségügyi Világszervezet és a hazai nőgyógyászati szakkollégium támogatja az eljárás alkalmazását. - Kizárólag politikai okokból meggátolják, hogy a nők hozzáférjenek egy humánusabb eljáráshoz – tette hozzá. Ha nem érkezik válasz a napokban esedékes határidőre, akkor a TASZ bepereli az államtitkárságot. Ha pedig kapnak választ, akkor nyilvánosságra hozzák az eddig el nem hangzott érveket.

A jogvédő emlékeztetett, hogy már 2005-ben, amikor a hazai nőgyógyászati szakkollégium állásfoglalása megszületett, kialakult egy "kis csoport által generált nagy hiszti" a tabletta körül. Mostanra a tabletta már 37 országban hozzáférhető, ami szintén nem azt mutatja, hogy a világban vita lenne az alkalmazásáról.

Kispéter Erika, gender szakértő hozzátette, hogy a gyógyszert harminc éve szabadalmaztatták, tehát ennyi év tapasztalat van mögötte. Az egyik legtekintélyesebb orvosi szaklap, a The Lancet márciusi cikke már arról szól, hogy minden nőnél az egyéni igényeket, körülményeket figyelembe véve kell megtalálni a legmegfelelőbb módot, ami lehet a tabletta orális vagy hüvelyi alkalmazása, vagy a műtét. Mivel nincs két egyforma kórtörténet, az abortuszoknak sem kell egyformának lenniük.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2010-ben Finnországban az abortuszok 86 százaléka tablettával lett végrehajtva. Norvégiában 73 százalék, Skóciában 72, Svédországban 71, Svájcban 62, Izlandon pedig 57 százalék volt a gyógyszeres abortuszok aránya. - Ezek lényegében a világ leggazdagabb, legboldogabb államai. Nekik, úgy tűnik, hogy megfelel ez az eljárás - tette hozzá. Kispéter Erika szerint az is elgondolkodtató adat, hogy az Egészségügyi Világszervezet statisztikái szerint 100 ezer legális abortuszra jut egy haláleset, 100 ezer szülésre pedig 14, és ha a szülés császármetszéssel történik, akkor ez a szám már 41. - Amikor arról beszélnek, hogy az abortusz milyen komoly egészségügyi kockázatokkal jár, nem teszik hozzá, hogy a szülés és az egyre elterjedtebb császármetszés ennél is veszélyesebb. Úgy tűnik, hogy ezekben az esetekben nem olyan fontos a nők egészsége  - mondta.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza elmondta, hogy tavaly azzal fordult hozzájuk egy nő, hogy nem akart műtéti abortuszt, ezért internetről megrendelte és használta az abortusztablettát. Amikor ezt követően bement a kórházba, az orvos értesítette a rendőrséget. Miután ellátták a nőt, bevitték a rendőrségre tiltott magzatelhajtás miatt. Azóta a jogvédők elvesztették a kapcsolatot vele, amikor utoljára beszéltek, azt mondta, hogy az ügye valószínűleg megrovással végződik. Más, az abortusztablettával kapcsolatos esetről nem tudnak, de az utóbbi időben egyre több olyan jellegű panasz érkezik hozzájuk, hogy az abortuszra jelentkező, engedéllyel rendelkező nőket várakoztatják, a megbeszélt időpontról különböző indokokkal hazaküldik. 

Hozzátette: a magzati élet védelméről szóló törvény szerint az államnak hozzá kellene járulnia a fogamzásgátlás költségeihez. A jogvédők szerint ez csökkentheti az abortuszok számát és nem a tabletta alkalmazásának megakadályozása. Egyenlőre azonban csak néhány önkormányzatról tudnak, ahol a többször szült nőknek ingyenesen biztosítanak fogamzásgátló eszközt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.