Pénzt kérni megy Orbán Viktor

Várhatóan a Magyarországnak nyújtandó rendkívüli EU-támogatás is szóba kerül Jean-Claude Juncker bizottsági elnök és Orbán Viktor kormányfő csütörtökre tervezett brüsszeli találkozóján. A magyar miniszterelnök tárgyalásokat folytat majd Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével és Joseph Daullal, az Európai Néppárt első számú vezetőjével. A megbeszélések fő témája a bevándorlás lesz.

A Juncker–Orbán-találkozón elsősorban arról lesz szó, hogy az Európai Unió hogyan enyhítheti a tömeges bevándorlás miatt Magyarországra háruló terheket. Megfigyelők szerint nem kizárt, hogy a bizottsági elnök föl fogja vetni: Görögország és Olaszország mellett Magyarországot is sorolják azon uniós frontállamok közé, amelyektől a tagállamok – meghatározott kvóták alapján – átveszik a menekültstátusért folyamodó bevándorlók egy részét.

A felvetés kellemetlen helyzetbe hozhatja a budapesti kormányt, hiszen az egyetlen volt a huszonnyolcak között, amely visszautasította a menedékkérők kvótarendszer alapján történő szétosztását. Találkozójukon ugyanakkor Orbán megsürgetheti annak a nyolcmillió eurós magyar rendkívüli segélykérelemnek az elbírálását, amely a határőrizet és a befogadókapacitások javítására szolgálna, s amelyről szeptember végére ígérte a döntést az uniós végrehajtó testület.

Várható, hogy megbeszélésükön Juncker említést tesz majd a magyar–szerb határon épülő határzárral kapcsolatos bizottsági fenntartásokról, és Orbánon keresztül igyekszik majd üzenni a visegrádi négyek pénteken összeülő csúcstalálkozójának: a migrációs válságot csak európai összefogással lehet megnyugtatóan rendezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.