– És ha meghallgatnák, mit mondana a környezetvédelmi ágazat helyzetéről?
– A mostani kormányban nincs már súlya a környezetvédelemnek. Amikor 2010-ben hivatalba léptem, szinte csak annyi változás volt a korábbi időszakhoz képest, hogy a szakterület vezetőjét nem miniszternek, hanem államtitkárnak hívták.
'Szétverték a környezetvédelmet'
A kürtöskalácsért felelős főosztály alá helyezték a területet; szakértelem nélkül nem lehet kormányozni Illés Zoltán szerint.
Egy kézben volt a környezet- és a természetvédelem, illetve a vízügy, egységes szakmai irányítás érvényesült, annak ellenére is, hogy már az én időszakom idején elvették a szakterületemtől a megújulókat, illetve a környezetvédelemre szánt fejlesztési EU-forrásokat. Jelenleg a vízügy a belügyminisztériumnál van, a zöld szakterületek pedig egy olyan államtitkársághoz tartoznak, ahová a hungarikumok is.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
V. Németh Zsolt kiváló vidékfejlesztési politikus, de a saját bevallása szerint soha nem foglalkozott környezetvédelemmel. Ehhez én még hozzáteszem: nincs szakmai tudása a környezet- és természetvédelemről, és nem ért hozzá. Ezzel az erővel belőlem is lehetne mondjuk egészségügyi államtitkár vagy kórházigazgató: szépen meg tudom kötni a nyakkendőmet, doktorim is van, de azért képtelenségnek tartanám, ha holnaptól műtenem kellene. A jelenlegi kormányzás egyre jobban emlékeztet a Tanú című filmre, a bármely pozícióban bevethető Pelikán elvtársakkal.
– A volt főnökéről, Orbán Viktorról sokan mondják, hogy a lojalitást többre tartja a szakértelemnél.
– Az előző kabinetnek én voltam a legfegyelmezettebb államtitkára: kétnaponta lemondhattam volna valamiért, de hittem benne, hogy a szakmai szempontokat össze lehet egyeztetni a politikai elvárásokkal, a gazdaságfejlesztés meg a munkahelyteremtés érdekeivel, és amíg hivatalban voltam, ez az esetek többségében sikerült is. Amikor pedig nem, például a vízügy átszervezésénél vagy Paks kérdésében, akkor ellentmondtam, a parlamenti bizottságok előtt és a kormányban is.
– A 2010–2014-es időszakban is voltak nagyon csúnya, a szakmának komoly presztízsveszteséget okozó ügyek. Miként lehetett például egy áldiplomás, álnyelvvizsgás áldoktor éveken át a Környezetvédelmi Főfelügyelőség vezetője?
– Úgy, hogy közvetlenül Fazekas miniszter úr embere volt, ő tartotta érte a hátát. Most ugyanaz a miniszter, de a Környezetvédelmi Főfelügyelőség új vezetője sem rendelkezik szakirányú végzettséggel, sohasem dolgozott korábban ezen a területen.
– És hogyan lehetett fenntartani azt a gyakorlatot, hogy egy jó politikai kapcsolatokkal rendelkező magáncég évente sok ezer tonnányi veszélyes hulladékot helyez el a Duna árterén, és akkor sem történik semmi, amikor már Brüsszel is akcióba lép, és kötelezettségszegési eljárást indít a magyar kormány ellen az ügy miatt?
– Államtitkárként sem titkoltam, hogy ebben a Greenpeace-szel értek egyet. Tudja, mikor kapott az említett cég gyakorlatilag visszavonhatatlan engedélyt a zöldhatóságtól erre a tevékenységre? 2010 áprilisában, még a kormányváltás előtt. Nem is az az érdekes, hogy hogyan folytathatta mostanáig, mivel tényleg csak horribilis kártérítés árán lehetett volna leállítani. Inkább arra kell figyelni, hogy az idén, amikor lejár a papírok érvényessége, kap-e hosszabbítást.
Lassan mindenképpen befejezik, mert elfogy a szabad lerakótér. Az viszont bizonyos, hogy ha a jövőre is gondolunk, ennek a hulladéktömegnek nincs helye a Duna partján. Az egyik legnagyobb állami kárelhárítási projekt lesz, hiszen egy minden követelménynek megfelelő lerakó kialakítása körülbelül tízmilliárd forintba kerül, és legalább ennyit igényel a szennyezett terület megtisztítása is.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
– A nemzeti parki földek széthordása is elkezdődött már 2014 előtt.
– A hivatali időmben a nemzeti parki hálózat az intézményrendszer legerősebb eleme volt. Ez nem a mi érdemünk, hanem az elődeinké, és főleg a szakembergárdáé: 2007 után példátlan intenzitással kezdtek hozzá az uniós pályázati pénzek megszerzéséhez, mára minden tíz forintból, ami a működésükhöz kell, csak hármat fizet az állam, a többit az EU adja. Az előző ciklusban főleg a bérletbe kiadott földek újraosztása zajlott, jelentős érdeksérelmekkel, de csak korlátozott természetvédelmi károkkal.
Most viszont a legsötétebb forgatókönyvek látszanak érvényesülni. A legenyhébb eset, hogy a nemzeti parki igazgatóságok önállósága megszűnik, de az is lehet, hogy besorolják őket a megyei kormányhivatalokba, és van elképzelés a teljes felszámolásukról is. Ha ez megtörténik, az elsősorban a bányászati érdekek miatt következik be: lignitet, zeolitot, sódert, a Budapest–Belgrád-vasútvonal építéséhez kőzúzalékot akarnak bányászni a nemzeti parki területeken, és ehhez nincs szükség akadékoskodó természetvédőkre.
– Az EU mennyire tolerálja ezt a szemléletet?
– Én magam is jelen voltam, amikor Janez Potocnik, a korábbi Bizottság környezetvédelmi biztosa elmagyarázta, hogy hol a határ. A kormány az Audi-gyárbővítés miatt egy Natura 2000-es területet áldozott fel, Potocnik pedig világossá tette, hogy ez volt az utolsó eset, amikor Brüsszel ilyesmibe belement. Azt mondta, hogy a következő próbálkozásnál 100 millió euró lesz az első büntetés, és utána napi 100 ezer az eredeti állapot helyreállításáig. Ennek a jövőfelélő politikának nincs túl nagy mozgástere olyan kérdésekben, amelyekbe az EU beleszólhat.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
– Mit gondolnak a Fidesz vezetői valójában a környezet- és természetvédelemről?
– Vannak olyanok, akik valamiféle balos elhajlásnak vagy a gazdagok hóbortjának tartják, de az uralkodó felfogás szerint csak egy fölösleges akadály a gazdasági tervek megvalósítása útjában. Az előző kormányban még érvényesült egyfajta egyensúly az értékek és az érdekek között, mára csak a nyers érdekek maradtak. És hiába bizonyítja az élet naponta az ellenkezőjét, általánossá vált az a szemlélet, hogy a szakértelem csak egy bolsevista trükk.
Pedig a lojalitás valódi tudás nélkül nem ér semmit. A mostani apparátusból, a környezetvédelemért is felelős államtitkárságtól jött az a megmagyarázhatatlan előterjesztés, hogy a napelemekre, sőt a szélerőművek és a hőszivattyúk fő alkatrészeire is termékdíjat kell kivetni. Ilyet csak az ír le, akinek fogalma sincs a fenntarthatóság alapvető összefüggéseiről, és bármi áron eleget akar tenni annak a felülről jövő elvárásnak, hogy be kell bizonyítani: a megújulók drágábbak az atomnál. Láthatóan nem értik a kor szellemét, ahol még a hatalmas szénvagyonú Kína is átáll a zöldenergiára, nem fogják föl, hogy az atomfizikus végzettségű Merkel nem politikai okokból mond le az atomról, hanem azért, mert tisztában van vele, hogy ha az atomerőműveknek meg kell fizetniük a valós kockázatokat fedező felelősségbiztosítás reális költségeit, akkor az atomenergia soha többé nem lesz versenyképes.
Nálunk eközben egy költő ismerteti a kormány álláspontját arról, hogy éjjel nem süt a nap, ezért a napenergia megbízhatatlan. A második kétharmad nagy lehetőség lehetett volna a viszonyok konszolidálására, de most inkább úgy látszik, hogy bele fog fulladni a hozzáértés hiányába, a tények figyelmen kívül hagyásába és a mérhetetlen mohóságba.
