Pécsen nincs változás

Pécsen nem hozott változást a 2-es számú egyéni körzet élén a 8-as szavazókörben vasárnap tartott megismételt választás: a város közgyűlésében az október 12-én győztes Oszoli Dénes (Fidesz-KDNP) foglalhat helyet.
Lovász István, a helyi választási iroda vezetője az MTI-nek elmondta, a szavazókörhöz tatozó 914 választópolgárból 334 szavazott. A 8 jelölt közül a szavazókörben a legtöbb érvényes voksot Lakatos Szilvia, az Összefogás Pécsért Egyesület indulója kapta Oszoli Dénes és a független Pollák Gábor János előtt.

A 2-es számú körzet egészét tekintve azonban Oszoli Dénes végzett az első helyen 582 szavazattal, a második Belányi Lajosné, a Forum-MSZP-Együtt-PM jelöltje lett 507, a harmadik Pollák Gábor János 392 szavazattal.

A 8-as szavazókörben megismételt választás eredménye tehát sem az egyéni, sem a listás mandátumok sorsát nem befolyásolta, Oszoli Dénest megelőzni egyedül Belányi Lajosnénak, a Forum-MSZP-Együtt-PM jelöltjének volt esélye. Lovász István kitért rá, a megismételt választás feltétele volt az új pécsi közgyűlés megalakulásának, amelyre így a jövő héten sor kerülhet.

A voksolás megismétlésére azért volt szükség, mert a Pécsi Ítélőtábla súlyos jogsértésnek minősítette, hogy október 12-én a szavazófülkében valaki olyan, a szavazólaphoz hasonló papírt hagyott, melyen az egyik polgármester- és képviselőjelölt neve mellett "X" volt látható.

A táblabíróság végzésének indoklása szerint a szavazás napján a fülkébe került "kitöltési útmutató" lehetőséget adott a választópolgárok befolyásolására.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.