Pécsen a püspök fenyegette meg a tanárokat, nehogy lázadni merjenek

Egy pécsi katolikus egyházmegyei fenntartású iskolában tették ki az alábbi hirdetményt az április 15-i pedagógussztrájk előtt.

„Kedves Kollégák! Püspök úr a múlt pénteki értekezletünkön részt vett, egyebek mellett arról is szólt, hogy a pedagógus szakszervezetek megkeresték az egyházmegyét. Püspök úr állásfoglalása, kérése egyértelmű: a pedagógusoktól azt kéri, semmilyen munkabeszüntetés, sztrájk kezdeményezésben ne vegyenek részt, ellenkező esetben él eljárási jogával. Ez az állásfoglalás összhangban áll az általam korábban megfogalmazottakkal, kérem, tartsuk be. Köszönöm.”

A bama.hu megkeresésére, hogy Udvardy György pécsi megyéspüspök nyilatkozzon az ügyről a portálnak, a Pécsi Egyházmegye illetékese mindössze ennyit válaszolt:

„Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási és nevelési intézmények, amint korábban sem vettek részt, úgy a jövőben sem vesznek részt demonstrációkon.”

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője a baranyai lapnak elmondta, a püspök állásfoglalása törvénysértő, ráadásul demokratikus alapjogot, s sztrájkhoz való jogot is sérti, és korlátozza a munkavállalói jogokat.

Részletek a Bama.hu-n >>>
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.