Pásztor Albert miskolci vendégségbe hívta ellenzőit

Vendégségbe hívja Szabó Tímeát a PM és Szigetvári Viktort, az Együtt vezetőjét Pásztor Albert volt városi rendőrkapitány, aki egy tegnapi sajtótájékoztatón jelentette be: független jelöltként indul a miskolci polgármesteri poszt elnyeréséért.

Pásztor Albert jelöltségét támogatja a Magyar Szocialista Párt a Demokratikus Koalíció, az Együtt helyi szervezete és a Miskolci Lokálpatrióták Egyesülete. A Párbeszéd Magyarországért Párt és az Együtt országos vezetői ezzel szemben úgy nyilatkoztak, mégsem értenek egyet helyi szervezeteik álláspontjával és nem tartják őt támogathatónak.

- Úgy hiszem, hogy mind Szabó Tímea, mind Szigetvári Viktor előítélet-mentes és felelős politikusok – személyesen még nem ismerjük egymást. Ezúton meghívom őket Miskolcra. Kedves Tímea és Viktor! Támogatóimmal közösen várom Önöket Miskolcon, ismerjék meg városunkat, problémáinkat, helyzetünket, elképzeléseinket! Bízom benne, hogy együtt, párbeszéd keretében, őszintén egymás szemébe nézve tisztázhatjuk a helyzetet és megerősíthetjük szövetségünket Miskolcért - fogalmazott a szerkesztőségünknek is eljuttatott levelében Pásztor Albert.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.