Szanyi Tibor szerint ő csak visszaszólt, mégis feljelentették

A közösségi portálon tett megjegyzései miatt feljelentették az MSZP etikai bizottságánál Szanyi Tibort – tudta meg a Népszabadság. A testület nem indított fegyelmi eljárást, de írásban figyelmeztette a politikust: legyen mértéktartóbb az interneten.

Feljelentették az MSZP országos etikai és egyeztető bizottságánál Szanyi Tibor országgyűlési képviselőt, a párt országos elnökségének tagját – tudta meg a Népszabadság. Szanyi korábban több alkalommal is vitát váltott ki a közösségi oldalakra írt bejegyzéseivel, vagy azok kommentelésével.

Lapunk úgy tudja, hogy egy korábbi Facebook-beszélgetése nyomán tett valaki panaszt az MSZP illetékes testületénél Szanyi ellen.

Dr. Simon Gábor, az etikai bizottság elnöke a Népszabadság megkeresésére azt közölte: valóban érkezett beadvány egy MSZP-tagtól, amelyben azt kifogásolta, hogy Szanyi Tibor megsértette egyik internetes bejegyzésében. A testület megvizsgálta az esetet, és úgy határozott: fegyelmi eljárás lefolytatására nincs szükség, mert a beadvány erre nem adott alapot.

"Ettől függetlenül írásban felhívtuk a képviselő úr figyelmét, hogy az internetes levelezésében is fokozottan figyeljen arra, hogy ne sértsen meg másokat, és alapot se adjon arra, hogy mások megsértve érezhessék magukat" – tette hozzá lapunknak Dr. Simon Gábor.

Hozzá kell tenni, a párt alapszabálya szerint megrovást, figyelmeztetést és kizárást csak fegyelmi eljárás után lehet kiszabni, erre pedig nem volt sem lehetőség, sem szükség.

Megkerestük Szanyi Tibort is, aki jelenleg épp Londonban tartózkodik egy baloldali nemzetközi politikai találkozón. A képviselő lapunk értesülését úgy kommentálta: tapasztalata szerint a politikusokkal szemben erősebben él a kettős mérce. "Míg bárki úgy érzi, hogy a politikusokat korlátlanul lehet gyalázni, addig, ha a politikus visszaszól, akkor máris mindenki szíven szúrja magát ijedtében" – fogalmazott Szanyi Tibor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.