Parragh protezsáltja válthatja Klinghammert

Megbízható forrásból lapunk úgy értesült, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere még mindig nem találta meg a számára ideális felsőoktatási államtitkárt, csak annyit tudni, amennyit miniszteri meghallgatásán is mondott az Országgyűlés illetékes bizottságában. E szerint az új államtitkárok jobbak lesznek, mint a jelenlegiek, akik szintén kiválóak. Az biztos, hogy Klinghammer István szeretné folytatni munkáját. Ő egyelőre tökéletes bizonytalanságban van: nem értesítették arról, hogy lesz-e folytatás vagy sem, annak ellenére sem, hogy eddigi tevékenységével kapcsolatban nem fogalmaztak meg komolyabb bírálatokat.

Parragh és Klinghammer egymás mellett (és ellen)
Parragh és Klinghammer egymás mellett (és ellen)

Nem is volna miért, hiszen pacifikálta a zúgolódó egyetemi szférát: egyeztetésre hívta a megszorítások miatt utcán tüntető egyetemi polgárságot, a hónapokig tartó megbeszéléseket követően a Felsőoktatás Kerekasztal tagjai – az iparkamara elnöke, Parragh László egyetlen ellenszavazatával – elfogadták az ágazat jövőjét meghatározó úgynevezett Klinghammer-stratégiát. Emellett az összeomló intézményrendszernek kilobbizott 17 milliárd forint pluszforrást. Mindezek ellenére Balog Zoltán mégsem támogatja Klinghammer újrázását, hiszen folyamatosan dobja a miniszterelnök elé az újabb és újabb jelöltek nevét.

Tegnap még arról szóltak a hírek, hogy Tőkéczki Lászlót is az esélyesek között emlegetik a posztra, a Népszabadság viszont úgy tudja, hogy a miniszterelnök nem támogatta a történészt. Értesüléseink szerint a legesélyesebb Palkovics László, a Kecskeméti Főiskola tanára, akit 2009-ben stratégiai rektorhelyettessé választottak. (Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a gépjárművek és járműgyártás és -javítás tanszék vezetője. Tavaly átvette a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést is.)

Palkovics nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezik az ipari vállalatokkal, az iparkamarával. Személyén keresztül Parragh László – aki Orbán Viktor bizalmasa és az elmúlt időszak oktatáspolitikájának formálója – nagyobb befolyást kaphat a felsőoktatás átalakításában.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.