Pár percig úgy tűnt, mégis indulhat az EP-választáson a MoMa

A MoMa az EP-lista állításához szükséges ajánlóívek ellenőrzéséről olyan listát kapott, amely szerint megvan az induláshoz szükséges húszezer ajánló. Ám tévedés történt: a szervezetnek átadott dokumentum még azokat is tartalmazta, akik többször ajánlották a pártot, így nagyjából 1500 aláírás érvénytelen.

Több mint húszezer érvényes ajánlása van a Modern Magyarország Mozgalomnak (MoMa) az EP-választásra – ezt állítja csütörtök este kiadott közleményében a szervezet. A MoMa
a Nemzeti Választási Irodától kapott tételes kimutatást többször és többen ellenőrizték, és döbbenten állapították meg, hogy az általuk érvényesnek minősített ajánlások száma nem a határozatban foglalt 18633, hanem 20024. A Modern Magyarország Mozgalom ezért követeli, hogy a Nemzeti Választási Iroda az elutasító határozatot vizsgálja felül.

Kajdi József, a MoMa elnökségi tagja kérdésünkre elmondta: a választási irodától tájékoztatást kértek az ajánlóívek ellenőrzésének eredményéről, és egy terjedelmes dokumentumot kaptak, amelyből kiderül, hogy az egyes íveken melyik ajánlás volt érvényes. Ez a lista személyes adatokat nem tartalmazott, csupán azt, hogy az íveken – amelyek sorszám szerint szerepelnek a kimutatásban – a nyolc sorból melyik ajánló adatai voltak rendben, s melyeké nem.

Ha az ajánlás érvényes volt, az adott ív meghatározott számú sorában „ok" jelzés szerepel. Így a pdf-formátumú fájlban csak azt kellett megszámolni, hogy abban hány „ok" található. Ezt számítástechnikai eszközökkel viszonylag egyszerű meghatározni, és egymástól függetlenül többen is arra az eredményre jutottak, hogy az érvényes ajánlások száma meghaladja a húszezret – hangsúlyozta Kajdi.

Hozzátette azonban: nem állítják, hogy a választási iroda tévedett volna. Arra viszont mindenképpen magyarázatot várnak, mi lehet az oka annak, hogy miközben hivatalosan csak alig valamivel több mint 18 és fél ezer érvényes ajánlással rendelkeznek, a MoMa rendelkezésére bocsátott tételes lista szerint viszont húszezernél többel.

Valószínűleg valamilyen adminisztrációs hiba történhetett, mert a MoMa az aláírások ellenőrzésének egy köztes állapotát tükröző adatsort kapott – közölte kérdésünkre Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Összesen egyébként három lista készült: egy az összes érvényes aláírást, egy a kétszer vagy többször ajánlók nevét, egy pedig az érvénytelen ajánlásokat tartalmazta.

Az ellenőrzés során valóban valamivel több mint húszezer olyan személyt találtak, akinek az adatai rendben voltak, de ebben a listában szerepeltek azok is, akik a MoMa több ívét is aláírták. Egy párt listáját viszont mindenki csak egyszer támogatta, azért nagyjából 1500 aláírás kiesett, így a végeredmény valóban csak 18633 érvényes ajánló volt – közölte Pálffy Ilona.

A választási iroda elnöke közölte ugyanakkor: amikor kiderült, a MoMa által benyújtott íveken az EP-lista állításához szükséges húszezernél kevesebb érvényes ajánlás van, az összes érvénytelennek minősített ajánlást újra áttekintették, és az ismételt ellenőrzésen a párt képviselői is jelen lehettek. Szerinte ezért is kizárt, hogy tévedtek volna.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.