galéria megtekintése

Pár év múlva már nem lesz kit tanítani Magyarországon

6 komment


Doros Judit

Kevesebben, mint februárban, de így is több százan tüntettek az oktatás valódi reformjaiért Miskolcon. Telefonon összekapcsolták Budapestről Pukli Istvánt a borsodi városban demonstráló Pilz Olivérrel, a változást követelők másik vezéralakjával.

– Komoly erőket mozgattunk meg, hogy profi miskolci színészek közül mondja el ma valaki József Attila Levegőt! című versét. Sajnos nem akadt a városban sem nyugdíjas, sem aktív művész, aki vállalta volna a rizikót a hatalommal szemben, hogy szerepeljen egy békés tanévzáró tüntetésen. Félnek. Ezért még aktuálisabbak ma a költő szavai: „Én nem ilyennek képzeltem a rendet”. E mondatokkal nyitotta meg a szombat délutáni miskolci tanártüntetést Szűcs Tamás, a PDSZ helyi vezetője, a Földes Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos tanára.

Teknős Miklós / Népszabadság

Ezt követően minden felszólaló egy-egy léggömböt engedett a levegőbe, amelyen az 1-es osztályzat szerepelt, s amelyhez minden szónok hozzáfűzte a maga mondandóját.

 

Varga Andrea az Autonóm Szakszervezetek képviseletében arról beszélt, hogy a hatalom tehetetlen bábokká akarja tenni az embereket, akik némán tűrik a sérelmeket. Elveszik a vállalkozók megrendeléseit, elvették a tisztességet és az igazságot. Egy embertelen minisztérium irányít minden olyat, ami az embereket érinti. Ezért az autonómok országos védőnői sztrájkot hirdetnek, s július elsején éjszaka elmondják majd a Kossuth téren, hogyan kellene meggyógyítani ezt a beteg országot.

Csak az egység hozhat eredményt – mondta Ambrus Györgyi, a Magyar Önkormányzati Szövetség elnökségi tagja, Kistokaj polgármestere, aki szerint értek el részeredményeket, de még nem érték el az igazi célokat, a valódi változást. Mára az önkormányzatok is belátják,

a Klik képtelen működtetni az iskolákat.

Ám a kormánynak erre nem az a válasza, hogy a rossz tulajdonos helyett a gondos gazdának bizonyuló önkormányzatoknak adja oda az iskolákat, hanem a Klik utódszervezetének adnák az összes intézményt.

Hozzátette: szerencsére vannak települések, amelyek már fellázadtak – lásd Budaörs vagy épp Csömör példáját –, s nem adják át az iskoláikat. Reméljük, egyre többen követik majd a példájukat – tette hozzá. Az önkormányzatok hatalmas erőfeszítéssel modernizálták az utóbbi években az oktatási intézményeket, amelyeket így már gazdaságosabban lehet fenntartani. Ezért felszólította a kormányt, tartsa távol a kezeit az iskoláktól, s hagyja, hogy azok működtessék ezeket, akik valóban értenek hozzá. – Üzenjük Brüsszel helyett a kormánynak: valódi önrendelkezést akarunk – mondta.

Oláh Benjámin szülő azt kifogásolta, hogy a város polgármestere, Kriza Ákos és Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő nem vesz részt egy olyan összejövetelen, ahol a várost érintő dolgokat beszélik meg. – De mit várhatunk egy olyan rezsimtől, amelynek a diploma nem fontos, de a kisvasutak igen? Az oktatásügy élén egy irodista pap áll, az Országház vezetője pedig hovatovább lányaink bugyijában turkál – tette hozzá. Szerencsére

a gyerekeink átlátnak a szitán, és nem veszik be a pártállami időket idéző maszlagokat.

– Ezért meg kell védenünk őket a Kövér, Orbán és Balog által épített ketrecektől. Már rég nem arról van szó, hogy milyen legyen az oktatás, hanem az, hogy pár év múlva lesz-e még olyan, akiket egyáltalán oktatni lehet Magyarországon. Elmennek a gyerekeink már tanulni is, nemcsak dolgozni – mondta. A Hermanból és a Földesből, Miskolc két legjobb gimnáziumából a végzősök 70 százaléka külföldön akar továbbtanulni – jegyezte meg.

Ezen a ponton a technika segítségével összekapcsolódtak a budapesti és a miskolci tüntetők, Pilz Olivér és Pukli István köszöntötték egymást, és a velük együtt tüntető tömeget.

Nagy Magdolna, a PSZ Borsod megyei alelnöke a szakképzés átalakítását ostorozta, amelyik beszorítja a gyerekeket egy olyan karámba, ahonnan később nem tudnak más utat választani.

Szűcs Tamás, a PDSZ megyei választmányi elnöke egy rozoga biciklit emelt a magasba, amely az oktatás színvonalát szimbolizálta.

Végül Pilz Olivér a Tanítanék Mozgalom képviseletében lépett pódiumra, s azt mondta: nem fáradtak el, nem félnek. A rendszer megváltoztatására van szükség, s ezt még nem sikerült elérni. Összegyűjtötték azokat az alapértékeket, amelyeket fontosnak tartottak – autonómiát az iskoláknak, ne zárjanak be intézményeket,

a GDP 6 százalékát fordítsák az oktatásra,

halasszák el az érettségivel kapcsolatos oktalan módosításokat – ám a kormány mindezekre fittyet hányt.

Teknős Miklós / Népszabadság

Majd egy rövid színpadi paródia keretében ő és Szűcs Tamás sorra osztályozta azokat a minisztereket, államtitkárokat, országgyűlési képviselőket, akik oktatásügyben valamilyen módon érintettek, vagy nyilatkoztak a tüntető tanárokról, s Orbán Viktort is. Mindenki egyest kapott.

Majd hozzátették: minden zsarnokot le lehet győzni. Ezért azt üzenték a kormánynak: a Tanítanék Mozgalom radikális üzemmódra vált, s várják olyan bátor aktivisták jelentkezését, akik nem félnek egy elnyomó hatalomtól, s arccal, névvel is vállalják a harcot a változásért.

Végül a tüntetők közösen elszavalták Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.