Papcsák Ferenc Zuglóban is elszámoltat

Az előző vezetés ügyeinek vizsgálata után több feljelentést is tett a rendőrségen hűtlen kezelés miatt Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere, volt elszámoltatásért felelős kormánybiztos.

Papcsák Ferenc az MTI-hez eljuttatott közleményében azt állítja, hogy a városrész előző vezetése, az MSZP és az SZDSZ alkotta többség olyan ingatlanértékesítési rendszert alakított ki, amely lehetővé tette, hogy ne kelljen nyilvánosan versenyeztetni az egyes ingatlanokat. Közpénzen újítottak fel lakásokat, amelyeket aztán olcsóbban adtak el, mint amennyibe a renoválás került.

Szerinte előfordult az is, hogy előzőleg a vagyongazdálkodási koncepcióban úgy nyilatkozott a képviselő-testület, hogy megtartana egy ingatlant, de ennek ellenére eladták.

Papcsák Ferenc közleményében konkrét ügyként más mellett megemlítette a Rákosi villa eladását. Ezzel kapcsolatban azt írta: többször is előfordult, hogy az eladásra szánt ingatlant az értékbecslők által meghatározotthoz képest 20-25 százalékkal kevesebbért adták el. Volt olyan, hogy egy ingatlant még 2008. januárjában 17 millió 300 ezer forintra értékeltek, majd 2009. decemberében ugyanaz a helyiség már 12 millió 168 ezer forintos eladási árral szerepelt az előterjesztésben, majd végül a vagyongazdálkodási bizottság 9 millió 500 ezer forintért adta el.

A zuglói polgármester szerint a SPAR-ingatlanok eladása kapcsán 194 millió 710 ezer forintnyi vagyoni hátrány érte az önkormányzatot, mert jóval (pontosan 22 százalékkal) a piaci ár alatt értékesítették azokat.

Az átvilágítás során olyan esettel is találkozott az új vezetés, hogy az önkormányzat tulajdonában álló ingatlant 2010 elején felújították több mint 5 millió forintért, majd alig 2 millió forintért adták el - áll a közleményben.

Arra is volt példa, hogy egy bérlőnek nem egy, hanem - jogellenesen - két cserelakást ajánlott fel az önkormányzat illetékes bizottsága. A szociális alapon, de nem jogszerűen juttatott bérleményekkel kapcsolatos szerződéskötésekre vonatkozó helyzet jogi tisztázása elkezdődött.

A közleményben Papcsák Ferenc írt arról is, hogy a külső szakértői vélemény szerint az önkormányzat egyik jelentős vagyonvesztése a több esetben felesleges informatikai beruházásokra költött évi százmilliók voltak. Ezen teljesítések tényleges megtörténte néha igen kétséges - tette hozzá.

Az önkormányzat az elmúlt 2-3 évben igen pazarlóan bánt informatikai kiadásaival, sokszor az egyes informatikai feladatok ellátására szokatlanul drága és összetett megoldásokat választott. Egyértelmű, hogy a beruházási döntéseket nem megfelelő körültekintéssel és informatikai tudással hozták meg, valamint racionális érvek nem szólnak szinte egyetlen ilyen döntés mellett sem. Ezt nagyon jól bizonyítja több olyan befejezetlen informatikai projekt, amit sosem vezettek be, illetve senki sem használt, és a jövőben sem lesz rá semmi szükség - közölte a polgármester.

"Tekintettel arra, hogy cselekmények felvetik a hűtlen kezelés, a hanyag kezelés, csalás, sikkasztás bűncselekményei elkövetésének alapos gyanúját, ezért több feljelentést tettem a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya felé. Kezdeményezem az Állami Számvevőszék Elnökénél, hogy az Önkormányzat a vizsgálatok során érintett területeken célvizsgálatot folytasson le. Az önkormányzatot ért jogsértések vonatkozásában polgári peres eljárásokat indítunk, illetve a büntető eljárásokban polgári jogi igényt jelentünk be" - olvasható a Papcsák Ferenc közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.