Panaszkodnak a lakók: a mókusokat is elüldözte Hajdú Péter bulija

Kiakadtak a miskolci Népkert környékén élők, amikor meglátták a ma kezdődő és vasárnapig tartó sörfesztivál programját: szombaton még éjfélkor is kezdődik egy fél kettőig tartó koncert, amit „színpadzárás” követ.

Fellázadtunk, mert tavaly is olyan zajszint mellett nyomták a koncerteket, hogy abba meg lehetett őrülni. Egy idős bácsi agyvérzést kapott: nem tudjuk bebizonyítani, hogy a rendezvény miatt, de az idegeskedés biztosan nem tett jót neki – mondja egy Népkert környéki lakó.

Az idén kezükbe vették az irányítást, s aláírásokat gyűjtöttek azért, hogy a szervezők független szakértővel méressék be a zajszintet, s ne engedjék, hogy az meghaladja az előírt mértéket. Fórumra hívták fideszes önkormányzati képviselőjüket, az operaénekes Eperjesi Erikát, s az eszon.hu beszámolója szerint arról panaszkodtak neki, hogy a folyamatos dübörgés és rezgés a lakásokat is károsítja. A fesztivál tönkreteszi a belváros egyik tüdejeként számon tartott, több mint ötvenezer négyzetméteres Népkertet, a berendezéseket szállító kamionok összetörik a járdát, és sok fát is kivágtak a sátrak felépítése miatt. Mi több, azt is állították, hogy a parkból eltűntek a baglyok, a sündisznók, és sokkal kevesebb a mókus is – tették hozzá.

Az itt élők közül lapunknak többen elmondták: érthetetlen, miért kapott számos kedvezményt a sörfesztivál megrendezésére a tévés Hajdú Péterhez köthető vállalkozás, miközben például a Rózsa Edit, volt szabad demokrata képviselő által fémjelzett korábbi kocsonyafesztiválok megrendezését jóval visszafogottabban segítette a város, sőt, annak működését – miként azt lapunkban is megírtuk – végül el is lehetetlenítették. A boon.hu birtokába jutott szerződés szerint a borsodi megyeszékhely ingyen biztosítja a területet és a hirdetési felületet is Hajdú Péter cégének, a törökbálinti Septemberfest Kft-nek, s Miskolc vállalta az orvosi ügyelet ellátását, a takarítást és a szemétszállítást is. A sörfesztivál egyébként tavaly és tavalyelőtt nyereséges volt, a szervezők a cégadatok szerint  2014-ben 53 millió forintos árbevétel után közel nyolcmilliós nyereséget könyvelhettek el.

Úgy tűnik, Miskolc vezetői is érzékelték a népkertiek haragját és indulatait, Kiss János alpolgármester ugyanis nemrég a helyi televízióban azt közölte: a csütörtökön kezdődő rendezvények előtt hangpróbát tartanak, s akkreditált szakértő méri majd meg a fesztiválon várható hangerőt. Hozzátette: később kontrollméréseket végeznek, s a túlzott decibelek esetén közbelépnek majd.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.